Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1931

11 Dzsenáb Sehábeddin költő és prózaíró a Szerveti Fünun családjában, írói pályája első felét költészete tölti ki, mely jóformán a lírára szorítkozik. Mint általában a szervetifünunisták, ő sem igazi érzelmek alapján ír; érzelmei fogyatékosságát képzeletével akarja leleplezni. Fikret kevés szerelmi költeményt írt. Viszont Sehábeddin a Szerveti Fünun legszerelmesebb költője. Voltakép a szerelem az, mely költészetét mozgásba hozza: „A te ajkad és beszéded muzsikája az, „Mely szívemet a költészet táncára felkéri. A Szervetin Fünun lapjait számos szerelmi költeménnyel töltötte meg. (A kedves lelke, A kedves képe, A kedves szeme, A kedves szája, A kedves keze, A kedves járása, A kedves emléke, A kedves távolléte stb.). Mindezekben a költeményekben azonban az annyira agyonénekelt „kedvesnek" a képe nagyon elmosódott: „Tudjátok, olyan mint a távolodó árnyékkal bíró fény, „Mint a függöny mögött maradó fénylő hold. Nem hatja át igazi szerelmi érzés, mikor ezeket a költeményeket írja: „Őrült szerelemmel szerettük egymást hónapokig. „Most megálltak szivemben azok az érzelmek. Az éjtszakai szelek-ben bevallja, hogy a szerelmet csak színleli: „Mintha ajkamon teljesen elfogyott volna a szerelem melege; „Szavamban a színlelés hidege lett nyilvánvalóvá. A képzelt kedves-ben a költő ideálját rajzolja meg : „Legyen a szél fuvásának játékszere, „A madarakhoz, lepkékhez hasonlóan fény felé siető ; „Legyen a nélkülöző ajak betege, „Ne rejtőzzék el az élet éjtszakája sötétségébe. Sehábeddin orvos volt, a szerelmet is betegségnek tekinti, melyből ki lehet gyógyulni. A szív lábbadozásá-ban büszkén állapítja meg önmagáról, hogy megszabadult ettől a betegségtől. A szív azonban tudja, hogy a szerelem, melyet a költő betegségnek mond, boldogság: „Vájjon a szerelem a szív betegsége, „Vagy én most lettem beteg ? „A szerelmi fájdalomból kigyógyulva, „Nem tudom, miért sorvadtam el egyre jobban? A szív és értelem folytonos küzdelme, viaskodása adja költészetének alapmotívumát. Még olyan költeményekben is, ahol a tárgynak megfelelően ünnepélyes, komoly hangot várnánk (pl. himnuszban, elégiákban), enyelgő, cinikus hangon beszél. Himnuszai nem jelentik a hívő lélek felemelkedését Istenhez. Nála a hit viaskodik az értelemmel;