Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1930

cezúrát, Értekezése végén ki is jelöli a verstani kutatás módszerét: „ . . . minden típus vizsgálatánál első kérdés legyen: van-e melódiája ? énekelték-e? vagy csak olvasták? Énekszövegek ritmizálása a dallam mellőzésével vagy illuziórikus, vagy egészen lehetetlen."

1) Ezt a szempontot hangsúlyozza és ezt a módszert alkalmazza Waldapfel József is „Balassi költeményeinek kronologiája" c. értekezésében. Sürgeti régi verseink dallamainak a felkutatását s a dallam és szöveg ritmikai kapcsolatainak a megvizsgálását, mert e nélkül föltevéseken túl nem juthatunk. „Verselésünk egy nagy része azért rossz vers, mert nem felmondani való versnek készült, hanem éneklésre volt szánva, már pedig az énekszöveg versnek nem okvetlenül kifogástalan."

8) Horváth János a következőket mondja a kérdésre vonatkozólag: „Általában a versszöveg magában véve nem mindig elegendő arra, hogy tájékoztassa azon ritmus mibenlétéről, melynek terve szerint szereztetett. A puszta versszöveg, ha rajta kívül más fogódzónk nem volna, talán sohasem tenne kétségtelen vallomást ritmikai szándékáról s legfeljebb spekulatív lehetőségeket engedne meg."

3) És végül még Szabolcsi Bencét idézem: „Valóban a dallam szárnyat adott ezeknek a zökkenő verssoroknak, a dallam költészetté emelte a rímes krónikák hosszadalmas históriáit, költővé a krónikást. A dallam mindennek kulcsa, maga az .életre hívó szó' Tinódi énekeiben ; a szöveg nélküle élettelen, merev vázlat marad."

4) Tehát énekelt versekkel, énekszövegekkel van dolgunk. Ha pedig így áll a dolog, akkor a verseknek dallamuk nélkül való megvizsgálására nem fog eredményre vezetni, sőt annyira eltávolít bennünket célunktól, hogy kiforgatja ezeket a verseket eredeti mivoltukból. Az ilyfajta vizsgálódás legfeljebb egy eredményre vezethetne, arra, hogy nagy vonásokban megtaláljuk bennük azt, ami az ezen vizsgálódás által mértékadó normáknak tekintett Arany János-féle versekben megtalálható. Ez is nagy eredmény, csakhogy míg egyrészt a dallamok megvizsgálásának a mellőzésével ezeknek a főbb kereteknek az eredetére nem világítunk rá, másrészt a kereteken belül levők összehasonlításából csak csupa negatívumokat lehetne levonni következtetéskép régi verseikre vonatkozólag. Az egyetlen helyes módszer tehát, mely mindegyik problémára rávilágít, az, mely mint énekszövegekkel bánik velük. Felvetődik azonban a kérdés: az énekszövegek melyik fajtájából valók ezek a versek? Mert vannak olyan énekszövegek, melyek egy meghatározott dallamhoz vannak kötve. Vannak továbbá olyanok, melyek nincsenek egy meghatározott dallamhoz odaláncolva, hanem ugyanazon ritmusformán belül vándorolnak egyik dallamtól a másik alá. Ez az eset a népdalnál is valamely egységes népdalstílus kialakulása idején. Sok hasonló ritmusú, egymástól kisebb-nagyobb vonásokban, gyakran csak árnyalatokban eltérő dallamvariáns keletkezik. Ezek szövegről-szövegre vándorolnak olyképen, hogy pl. 12 szótagos szövegre bármely 12-es dallamot lehet énekelni.

5) A ritmusideál azonban mind a két esetben a dallam. Ez adja át ritmusformáját a szövegnek, mely önálló életet egyiknél sem élhet. A különbség csak az, hogy míg az első esetben a szöveg az eredeti ritmusideálhoz, tehát egy dallamhoz van kötve, addig az utóbbinál — bár szintén egy meghatározott dallam volt a minta — a szöveg bizonyos mértékben már füg') Árgirus nótája. Ethn. 1920. 35—36. 1. 2) It. K. 1926. 273—74. 1. Majd különlenyomat az Irodalomtörténeti Füzetekben. (15 sz) ') A középkori magyar vers ritmusa. 1928. 31—32 1. 4) Tinódi zenéje. Zenei Szemle. 1929 I. 37. 1. 5) V. ö. Bartók Béla: A magyar népdal. 1924. XXXIII. 1.