Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1929

34 vegyeskarra írt zenemű, amelyben a szöveg követelte hangulatot híven tolmácsolja. Ezt hamarosan elö is adták a Brüll család házában. Néhány napra rá Brahms ott látja a kart zongoráján. Miután elolvasta, elöntötte a harag s bosszúsan támadt rá Goldmarkra : «Míkor írta ezt a kart? Honnét van a szöveg? Hiszen ez nem Luthertől van stb. ...» Egész úton hazafelé valósággal dühöngött a nélkül, hogy oka lett volna rá. Nemsokkal ezután nyilvánosan is bemutatták egyik hangversenyen. Hanslick természetesen Brahms fellebbezhetetlen ítélete szerint kijelentette kritikájában, hogy a szöveg nem Luthertől van. Brahms közben úgy látszik, utána járt a a dolognak s ebéd alatt Brüll Ignácnál Goldmark jelenlétében hangosan így szólt szomszédjához: <Nem találja különösnek, hogy egy zsidó Luther Márton szövegére zenét ír? És mindez csak azért volt, mert a finom érzésű szöveg, amelyet ő maga szeretett volna megzenésíteni, kicsúszott kezeiből. Ennek a tapintatlan megjegyzésnek bizonyos elidegenedés lett a következménye, de ez nem sokáig tartott. Ilyen esetek sokszor adódtak elö és ha Goldmark nem lett volna Goldmark, a két zeneköltő teljesen elhidegült volna egymástól. El nem titkolható féltékenységggel figyelte Brahms Goldmark bécsi népszerűségének növekedését is. Egy izben a Brahms asztal tagjai különösen mulatságos jelenetnek lehettek szemtanúi, mikor egy Goldmark premiér után Brahms egyik hívének kérdésére, hogy látta-e már a mai lapokat, mogorván nemmel felelt, holott sokan megfigyelték, hogy már előzően rosszkedvűen átböngészte valamennyit. Más alkalommal mind a két költő egyik operaénekesnél vacsorázott. Az énekes leánya szintén hatalmas hanganyaggal rendelkezett, melynek hallatára Goldmark borozás közben a következő vidám megjegyzést teszi: «Remélem még üdvözölni fogom, mint Sába királynőjét. > Brahms erre rögtön közbeszólt: «Ön persze azt hiszi, hogy örökké él.> Goldmark azonban így válaszol: <Ezt nem hiszem sem az operámról, sem magamról, de egyben biztos vagyok; magának már túlságosan sokáig élek.» Nem is csoda, Brahms és Goldmark két teljesen ellentétes természet volt. Amint Goldmark maga mondja: «Észak és dél.> Mindezek ellenére Brahms nagyra becsülte barátját. Egyszer így szólt Brüllhöz : «Nem szeretem Goldmark zenéjét, de nagyra tartom öt alapossága miatt.» Igaz, hogy ilyen kijelentést csak akkor mert megkockáztatni, ha porosz barátai nem voltak jelen. Egyébiránt Goldmark sérthetetlen volt Brahms részéről. Ezt érezte ez utóbbi is és egész gyönyörűsége tellett abban, ha különféle apró csínyekkel, rossz tréfákkal barátjának megingathatatlan nyugalmát megbillentheti. Maga mondja egyszer: <Nézze, Goldmark nagyszerű ember, de nagyon érzékeny és ez arra indít engem, hogy olykor-olykor bele-