Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1928
38 Befejezés. Az elmondottakban megismerkedtünk az elemekről, az atomok szerkeztéről vallott legújabb elméletekkel. Láttuk, hogy nyomukban az anyag szerkezetéről, mibenlétéről való felfogásunk pár évtized alatt lényegesen megváltozott. A százados, fényes múltra visszatekintő atomelméletet, melynek a természettudományok haladása annyit köszönhet, sok tekintetben módosítani kellett. Tévesen vonják azonban le egyesek, ebből azt a következtetést, hogy ezek az elméletek az atomelméletet támadják, tehát az atomelmélet, a klasszikus kémiai egyik oszlopa megdőlt! Hiszen az újabb elméletek, — tárgyalásunk folyamán is láthattuk, — nem tagadják az atom létezését, hanem egyenesen azon alapulnak. Sőt, végső következtetéseikben oda jutnak, hogy nemcsak az anyag áll atomokból, hanem az energia ősformája, az elektromosság is atomos szerkezetű (atomizmus). A radióaktiv jelenségek az atomot összetettnek mutatják. Az önként, külső beavatkozás nélkül bomló radióaktiv elemek száma azonban a többihez képest kevés. Még kisebb azoknak az elemeknek a száma, melyeket a legnagyobb energiforrással — az a-sugarakkal — mesterségesen fel tudunk bontani. A radióaktiv elemek kivételével tehát ezután is változatlanoknak tekinthetjük az elemeket, legalább is a közönséges viszonyok között. Az atomokra támaszkodó kémiai törvények a jövőben is igazak maradnak, vagyis a kémiai átalakulásokat ezután is úgy kell felfognunk, mint az atombomlási jelenségek ismerete előtt. Az újabb elméletek nyomán új fogalmakkal bővült a kémia és fizika területe, melyek segítségével számos eddig meg nem fejtett kérdésre feleletet tudunk adni. Az eddigi haladásnak legfontosabb eredménye az, hogy a fizika és kémia egyre több érintkező pontot talál, határvonaluk elmosódik, területük összefolyik. így áll elő a természettudományok különböző ágai között az egység. Az atomok szerkezetével kapcsolatos új anyagelmélet eddig ismeretlen, még a természettudományos gondolkodásban megedzett ész számára is végeláthatlan perspektívát tár elénk. Mi mást mutatnak a radióaktiv bomlás és a mesterséges atomroncsolás jelenségei, mint az atom múlandóságát! Ha azonban az atom véges, épúgy végesnek kell lennie az egész világegyetemnek is. Az anyag teljes felbomlásának, megsemmisülésének réme rajzolódik elénk! Pusztulást látunk, melynek gondolata hívőt, tudóst egyaránt megborzongat. De a kép talán mégsem olyan sötét, a mindenség megsemmisülése nem olyan gyorsütemű! Hisz' a radióaktiv bomlás bizonyára a teremtéstől fogva folyik és még a radióaktiv anyagoknál js sokáig fog tartani. Mennyivel inkább a közönséges elemeknél!