Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1927

Jelentés a szabadegyetem működéséről. A szabadegyetem mult esztendei két féléves tanfolyama sok értékes ta­pasztalatot szolgáltatott az intézmény vezetőségének. A többek között éppen a két ciklusra jelentkezők aránytalan számából azt a helyes következtetést vonta le, hogy a helyi viszonyok a szervezet megváloztatását szükségkép kívánatossá teszik. A szabadegyetemnek általános és különösen nagy városokra vonatkozó szervezete külön őszi és külön téli, illetőleg tavaszi tanfolyamok tartását ren­deli el. Előír hetenként hat előadást hat előadóval, különböző tárgyakból a hét három napján, két egymásután következő órában. A keszthelyi szabad­egyetem elmúlt évi munkássága az előírások szerint a szervezeti szabályoknak megfelelő módon folyt le. A jelen tanévben azonban, hogy az intézmény to­vábbra is fenntartható legyen — a rendes látogatók kívánalmainak meghall­gatása után — a helybeli vezetőség az iskolánkívüli népmüvelés központi intézőségével egyetértve úgy határozott, hogy a két ciklusos tanfolyamot egyre redukálja és a látogatás idejéül az őszi hónapokat rendszeresíti. Viszont az előadások számát hatról-nyolcra emeli fel és így a tanfolyam időtartamát két héttel meghosszabbítja. A beiratkozottak száma, a rendszeres óralátogatások, írásbeli jegyzetek és szóbeli beszámolások az elvégzett anyagról, a vezetőség komolyan átgondolt újítását mindenben igazolták. Az előadók és az előadott tananyag. Az előadott anyag folytatólagos kiszemelésében a vezetőség a szervezeti szabályok szellemében járt el, lelkiismeretesen törekedve arra, hogy a három fakultás tárgyai módszeresen feldolgoztassanak. Habár a tanfolyam hároméves időtartama messzebbre kitolódott, áz időveszteségért kárpótol a tantárgyak alaposabb és mélyrehatóbb megismertetése, ami a tanulni és művelődni vágyó hallgatóságra nézve sokkal fontosabb, mint a kellő rögzités nélküli gyors be­fejezésre való törekvés. A tanfolyam előadói ez évben mind a prémontrei reál­gimnázium tanárai közül kerültek ki, külső segítséget csupán a zenetörténeti előadásokkal kapcsolatosan kellett igénybe vennünk. A zenedarabok bemuta­tása ugyanis különböző hangszereken részint szóló, részint többek vagy éppen karban való szereplésével erre kiválóan alkalmas személyek közreműködése folytán történt. Az előadások száma 48-ról 52-re emelkedett, hogy az előadó a zenetörténeti anyagot teljesen befejezhesse. A tanfolyam előadói és a megtartott előadások a következők voltak : Kolumbán Virgil: A romanticizmus és népiesség. (III. r.) Klempa Károly dr.: Az opera fejlődése. Janzsó Ferenc dr.: Történelmi korok áttekintése. (II. r.) Lakos Tibor: A világháború utáni Európa. Jakab Lajos: Hangtan és fénytan. (III. r.) Szalay Albin dr. : A csillagok világa. Az előadások nagy része tartalmi és formai tekintetben olyan színvonalon állott, hogy bármelyik nagyvárosnak is dicséretére vált volna. Maguk az elő­adások tárgyanként színesek és lendületesek, vagy világosak és szabatosak voltak. Az elképzeltetés kedvéért sűrűn használtak szemléltető eszközöket, (pl. térkép, diapozitív képek stb.) a könnyebb megértés végett pedig számos kí­sérletet mutattak be. A hallgatóság komoly szándékkal és tudásvággyal látogatta 5

Next

/
Thumbnails
Contents