Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1926

sodott, képzelete megszinesedett. Ragyogó fénysugár vetődött lelkébe, amikor 1800. május 6-án Mátyás király remek palotájának nyugati sarkán állott. Szeme szinte megüvegesedve bámulta innét azt a végtelen síkságot, amelyet ő, mint hegyi ember, még nem látott. A nagy magyar Alföld tavaszi színeinek orgiája belenevetett a mester arcába és a Pusztaszer felől odafutott tavaszi fuvallat bizonyára arról az ezeréves vitéz népről mesélt, amely, hasonlóan az ő lelkéhez, emberfeletti erőfeszítéssel küzdött a múltban és küzködik a jelenben is. Táplálkozzunk hősiességéből, merítsünk bizalmat féktelen akaraterejéből, mert megszentelt lelkéből kristálytiszta erő és jóság patakja csörgedez. Lelkesítsen, buzdítson bennünket büszke jelszava: „Óh ember, segíts magadon!"