Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1924

t Lukács István 1878. dec. 14. - 1924. jul. 1. Még fülünkben zsongtak az évvégi Te Deum ünnepélyes hangjai, az iskolának bucsut mondó vidám diákseregből talán még sokan haza sem értek, midőn mindnyájunk szivét megremegtette a döbbenetes hir, hogy Lukács István, intézetünk testnevelési tanára részére az Isteni Gondviselés a két hónapi vakáció helyett az örökké tartó nyugodalmat rendelte. Egészségesen zengte el velünk együtt a Te Deumot, egészségesen vett részt velünk a junius 30-iki zárótanácskozáson és indult velünk együtt a két hónapi pihenőre, hogy a munka után felüdülve és kipihenve foghasson megint annak 24-ik évi folytatásához, amikor julius 1-én délelőtt 9 órakor szívszélhűdés érte és félórai szenvedés után örök pihenőre tért. A Mindenhatónak e számunkra felette fájdalmas végzésében gyermeki alázattal meg kellett nyugodnunk, de riadt lélekkel, a nagy veszteség érzetével szemléltük az ürt, amelyet hivatásának szent csarnokában, a szivéhez nőtt főgimnázium tanári karában és ifjúságában gyászos távozásával maga után hagyott. Művésze volt hivatásának abban a szép értelemben, hogy mindig a legjobbat, a legszebbet és az életre leghasznosabbat igyekezett tanítványaiba beleoltani. Ideális testnevelőként példás buzgalommal, kitűnő rátermettséggel és soha nem csüggedő érdeklődéssel és szeretettel gondozta tanítványainak, — immár nemzedékeknek testét, hogy az ép testben ép lélek is legyen. Féltő gonddal, az alapos szakember helyes módszerével öregbítette intézetünk hírnevét és dicsőségét. Okos szelídsége, atyai jósága révén megnyerte az ifjúság szivét. Ragyogó szemű, élvezettel tornászó diáksereget nevelt, amely a testi edzés adta jókedvét és készségét szívesen átvitte a szellemi foglalkozás göröngyösebb útjaira, a test rugalmas acélosságával a lélek energiáját is edzve. Váratlan halála városszerte mély megdöbbenést keltett. Útjára julius 3-án délután kisértük; a temetési szertartást maga az igazgató végezte a tanártársak segédletével és az ifjúsági énekkar közreműködésével. Az intézet és tanári testület nevében dr. Szerecz Imre tanár mondott ravatala felett búcsúbeszédet, a tanítványok nevében pedig Erdély Károly érettségizett tanuló vett búcsút szeretett tanáruktól. Immáron pályád végcéljánál vagy, kedves kartársunk! Álmodjál tovább az erőről, amelyre ifjúságunknak szüksége van, hogy édes hazánk feltámadjon. Isten veled! Nyugodjál békében!