Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1916

24 A tanulók létszáma, magán­tanulók. A háború hatása a tanulókra. A tanulók mezőgazda­sági mun­kássága. A tanulók létszáma iskolánknál az idén sem mutatott változást. Tanulóink nagyobb része most is helyből és vármegyénkből, a szomszédos vár­megyék közeli vidékéről és a közép társadalmi osztályból került ki. A magántanulók számában annyiban mutatkozott nagyobb változás, hogy katonai szolgálatot teljesítő tanulóink nagy része magánvizsgálatot tett. Az I. osztály tanulóinál sem volt, akár a rendes, akár a magántanulókat tekintve, változás. Az igazgató és a tanári testület az idén is állandóan élénk figyelemmel és érdeklődéssel kisérte a hadbavonult tanítványok sorsát és akikkel csak lehetett, levelezésben volt. Az igazgató szorgosan gyűjtötte a rájuk vonatkozó adatokat és ismét kéri úgy a volt tanítványokat, valamint azok hozzátartozóit, barátait és ismerőseit, hogy az ilyen adatokat legyenek szívesek megküldeni, hogy a várva-várt béke beköszöntésével beszámolhassunk összes tanítványainkról, akik a világtörténelem legnagyobb háborújában részt vettek a magyar szt. korona és édes hazánk védelméért és a magyar becsületért életüket és vérüket áldozták. A háború hatása a múlthoz hasonló volt. Az izgatottság, nyugtalanság, a családapák hiánya most is tapasztalható volt, az ifjúság erkölcsi állapotában azonban a múlthoz képest változás nem mutatkozott A nagy szünidőben a tanulóknak körülbelül fele Jdvette részét a mezőgazdasági munkásságból is. Általában az otthoni gazdaságoknak voltak támogatására, de voltak többen, akiket idegen gazdaságok alkalmaztak. Minthogy a tanév folya­mán városunkban a tanulók mezőgazdasági vagy kerti munkásságára szükség nem volt, a tanév alatt ezzel rendszeresen nem foglalkoztak.

Next

/
Thumbnails
Contents