Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1914

22 azt jelentheti a jövőnek, „katonáink hősök voltak akikről költők irtak és daloltak." Dicsőit, lelkesedve szedi dalba érzését, nem is feledkezik senkiről sem, még a hős ötödik hadtestről sem, de csak lelkesedés és dicsőítés marad éneke. Szabolcska Mihály ki minden izében magyaros volt, megszólal a hadba szálláskor. Mikor egész Európa óriás nagy harctér lelke büszkén vidáman száll. „Hol harcol az én büszke, dacos népem? Ott, ott, tudom én, ahol a legbátra Legények kellenek mindig a gátra!" Dalolnak csatára, a rajta és előre zúg. „Menydörög ott az ágyú és csattog a kard, Ez lelkesíti csatára a magyart!" (Vasárnapi Újság.) Egyénisége a pathos, hangján énekel. Igazi hangneme „Ének a Csatatéren" jut kifejezésre. Igaz ugyan a legenda a csatatérről fenséges gondolatot ad elő, de a karácsonyi legendája az ő egyszerű, természetes lelkét tükrözi. Reggel óta ádáz harc folyik. De egyszerre csak halkúl a harci zaj. Énekszó hullong valahonnan. Talán valami közeli faluból száll a dal? De a dal csak szárnyal, zeng egyre szebben, túlcsengi a harcok zaját „S mig lassan nyugvóra tér a tábor, Minden szív mélyén ott marad A dalból egy meleg darab!" A betlehemi angyalok dala úg~ ászt a seregek álma felett. Jakab Ödön is egy-két lelkes énekkel adózik a háború-