Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1914

18 ahol az első személy, az én kereste a talajt, honnan kibontakozik a Nyugat, az egyetemes a mindannyiunk lelkét betöltő hang, mintha szordinot kapott volna. Ma is csak az egyén lép előtérbe kívánván azt, hogy lelke-szíve vágyait elérhesse. A költészet, a magyarság igazi franktirőrjeivé csaptak fel. A költői klikknek főmestere Ady Endre, mintha gyógyuló félben lévő költészete megint szervi bajába esett volna. A jelen muzsikájáról melyet kicsi Csinszkájának küld, úgy nyilatkozik ; érzi, hogy nyavalyg, miként a húr rossz kézben az élete sorja. Itt tanyázik fényben, szárazon, s lemond. — De azért „Egy kis lyányt szeretek S oly mindegy, minden a földi Elköszönni Talán még rá-érek." (Nyugat 1914. 22. szám.) Ugy látszik elköszönni, frigye óta még jobban ráért, mert a kurucok is beszélnek húrjairól mégpedig így : mindegy, hogy mi esz bennünket farkas, ördög vagy medve • „Az a szomorú és mindegy, Hogy jó időben bennünket Sorsunkra mi se intett" „Nekem pajtás úgyis mindegy Bánja fene, hogy ki fal föl Buta, bús mindegy-minket." (Kurucok így beszélnek.) Azonban a háborús hitvallásából még csak annyit, amennyi felfogását írói gárdájáról megmutatja : „De az én nagy örömöm mégis az, hogy azért éppen oly fiuk, mint mink valánk Nincs semmi baj ma a világon,