Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1914

Széljegyzetek háborús költészetünkről. Ma amikor minden területe a kultúrának, minden rétege a társadalomnak ritmusában, lüktetésében, refrainként azt zúgja : ez a háború müve, nem lesz talán érdektelen kérdés, egy futó pillantást vetni a nyomában keletkezett költészetünk sajátságaira. Támadt-e háborús költészetünk, amilyet nagy fegyvertársunk és minmagunk irodalma több izben mutatott fel ? Van-e magyarságunknak háborús költészete vagy sem ? Ha van, mik azok a belső erők, amelyek mozgatják, s hogyan könyvelhetjük el eddigi termékeit. Erre szeretnék néhány reflexióval válaszolni. Háborús költészetről beszélni nehéz. Nehézzé teszi az a körülmény, hogy írója, bírálója egyaránt benne izzik az "események lezajlásában. Kérdésünkre választ adni annyi, mint a mai magyarság összetett lelkét megérteni. Bármely néző pont lesz az, amely vizsgálatunk alapja, ténykép áll az, • amit egy régi irodalmi axióma hirdet : minden költői jelenség ízléshez, érzelemhez fordul, van benne egy affectiv momentum, amely tág teret biztosít az egyéni értékelésnek. Amikor kultúrjavainkért vívják az élet-halálharcot bizonytalan eredménynyel, dolgozatunk sem kíván positívumot nyújtani, csak mérő ónt szolgáltatni az eddigi termékekhez. Ha forgatjuk napilapjaink, szépirodalmi folyóirataink háborús termékeit, vagy az önállóan megjelent müveinket, — bár nem oly teljességgel, de vidéki tanárságunk lehetősége szerint — azt látjuk, hogy a mai magyarság érzés és gondolat világa próbálkozik az arányaiban nagy világháborúban kifejeződni,