Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1911
7 hippói püspökké választották, az egyházmegyéjéhez tartozó papokat maga köré gyűjtötte s velük közös életszabály szerint közös fedél alatt élt. Ezeket a püspök főnöksége alatt kolostori közösségben élő egyházi személyeket a görög «kanon» szó után kanonokoknak nevezték. Szent Ágostont követte a legtöbb püspök. Idővel a székesegyházak a fejedelmek és hivők adakozása folytán nagy vagyon tulajdonosaivá lettek, amely körülmény változást hozott létre, Kihasították a püspököt megillető részt a közös vagyonból és elkülönítették a kanonokok együtt maradt vagyonától. A kanonokok pedig a közös vagyon alapján egy testületté, káptalanokká alakultak s a kanonok cím ezután csakis e káptalanok tagjait illette meg, kiknek feladatuk az volt, hogy közös életszabály szerint élve, lelkipásztori teendőik mellett, a püspököt egyházmegyéje kormányzásában tanácsukkal támogassák. A vagyon és gazdagság a káptalanoknak nem vált hasznára. A fegyelem meglazult, az erkölcs hanyatlott, sőt sok helyen a közös élet is megszűnt. Az egyes stallumok azokra érdemtelen egyházi emberekkel töltettek be, sőt legtöbb esetben a papi dolgokban teljesen járatlan, az egyházi dolgokkal nem törődő, néha kiskorú egyénekkel, úgy annyira, hogy a X. és XI. században az eredetileg áldásos intézmény nemcsak, hogy nem vált be, hanem azt lehet mondani, valóságos fekély gyanánt rágódott az egyház testén. Nem is csoda, hisz az egyes kanonokok ahelyett, hogy a püspök tanácsadói lettek volna és a stallumuk jövedelméhez kötött kötelmek teljesítését tartották volna szem előtt, sok esetben viszályban éltek püspökükkel s világi örömöknek adták át magukat. Igy találta a káptalani intézményt az investitura harc. Norbert 11 M-ben elkisérte y, Henriket Rómába és