Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1910

54 tőszavait, főnév és igeképzéseit, mondatfíizését, szólásformáit stb. Amint összehasonlítja a két nyelvet, megállapítja pl., hogy toszok tekintetében a francia nyelv sokkal gazdagabb, mint a német, de viszont szóképzés és különösen összetétel útján való szóképzés tekintetében a német nyelv oly gazdag, hogy e tekintetben alig van párja. (És e tekintetben akarták a magyar nyelvújítók utánozni a német nyelvet!) Kolbe is előadja a nyelvgazdagítás különböző módjait s tárgyalja a főbbeket, amelyeket Campenál láttunk. Nem akarom az egész nagy müvet részletesebben ismertetni, csak egy-két megjegyzést teszek még róla, ezeket is csak azért, mert, mint értekezésemben látni fogjuk. Kazinczy és a magyar nyelvújítók ismerték s használták ezt a könyvet. Pártját fogja Vossnak (I. k. 188), akit azért támadnak, hogy a német nyelvet elgörögösíti.

1 A műnek több fejezetében polemizál Adelunggal, aki nem engedi meg elavúlt és tájszóknak az irodalmi nyelvben való használatát. Egy fejezetnek meg ez a cime: „Über Adelungs Behauptung: dem Schriftsteller komme das Pecht nicht zu neue Wörter einzuführen". (1. k. 221 1.) (Ezen fejezeteket értik a magyar nyelvújítók, amikor Adelung és Kolbe vitájáról beszélnek!) Bátran védi a jó Íróknak nyelvfejlesztési jogát. Kolbe olvasta Campeék folyóiratát. Több ott megjelent cikkről emlékezik meg könyvében. Elismeri, hogy Campe sok helyes szót csinált, amelyek azután érdemük szerint közkeletűek lettek; ezek mellett van sok nem sikerült szava is Campenak, de van egy csomó helyes és szép szó, amelyek csak véletlenül nem lettek általánosakká s amelyek csak kedvező alkalomra várnak, hogy elterjedjenek, („wiederum andere, echtes und gutes Geprags, die übersehen worden, erwarten nur einen giinstigen Zeitpunkt um ehrvoll aufzutreten". (1. k. 590 1.) A mü második kötete nagyobbrészt a nyelv festői kifejezéséről, a jóhangzásról szól. A rövidséget nagy előnynek tartja a nyelvben, a német és a francia stilusfigurákat összehasonlítja stb. Szól a szórendről, mint olyan eszközről, amellyel élénkebbé lehet tenni az előadást. Ugy találja, hogy a német nyelv sokkal közelebb áll a görög nyelvhez, mint 1 Kazinczy említi, hogy egy svájci almanachban látta Vossról ezt az epigramm át: „Kunstreich wendest du Voss, die Oriechen. Ich missé nur Eines: Die entgríechest sie wohl, aber verdeutschest sie nicht." (Váczy : Kazinczy levelezése XII. 543. I.)