Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1910

f VÁRADI KÁROLY. 186!. okt. 6. 1911. máj. 18. Szerte e hazában sok szivén őszinte megilletődés vett erőt arra a híradásra, mely nemrégiben a székesfehérvári tankerület főigazgatójának, Váradi Károlynak halálát jelentette. Szinte hihetetlenül hangzott, oly korainak tetszett mindenki előtt ez a megdöbbentő hir. Hiszen még ötvenedik évét sem töltötte be a középiskolai oktatásügynek ez az oszlopos erőssége, mikor hosszú küzdelem után egy alattomos kórnak áldozatául esett. Egy nagy energia lobbant ki vele, szegényebbek lettünk egy nemesen dobogó szivvel, egy értékes, tiszteletet keltő egyéniséggel. Mert egyéniség volt izröl-izre. Öntudatos, határozott, minden mástól elütő. Telve akaraterővel, szívóssággal, munkabírással. Hányszor sóhajtotta betegségében : ,,Mennyit tudtam volna én még dolgozni !" — s e szavak jobban jellemzik minden hangzatos frázisnál. Valóban a munkának s a munkában élt, lankadást nem ismerve, pihenést nem kívánva. Tudatában is volt szellemi ereje kivételes felsöbbségének, de ezt sohasem éreztette másokkal. Amily sokat követelt önmagától, oly kíméletes, kevéssel megelégedő volt elárendeltjei munkájának megítélésénél. Szigorának ilyenkor élét vette jósá• gos szivének melege. Ritka gyöngédség párosult benne az erős akarattal és metsző ítélettel. A lelki képesség-