Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1910
130 kaimat megragadott. A kath. ifjak az igazgató és tanárok vezetése alatt a téli időszakban vasárnap és ünnepeken, az év többi részében naponkint megjelentek a szt misén. Vasárnaponkint egész éven át szt. beszédet hallgattak a tanulók, valamint résztveitek az anyaszentegyház által elrendelt körmeneteken, szept. 10, és nov, 19-én boldogult Erzsébet királynénk emlékének szentelt gyászistentiszteleten, október 4-én Őfelsége névünnepén, okt. 30-án és febr. 12-én a biboros hercegprímásnak, intézetünk nagy jótevőjének névünnepén, illetőleg születésnapján tartott istentiszteleteken. Április 8-án Galdon Károly intézetünk nagy jótevőjének halála évfordulóján tartott és május 20-án bold. tankerületi főigazgatónk lelkiüdvéért tartott gyászistentiszteleten. A püspöki kartól kiadott utasítások szerint végezték a tanulók az év folyamán gyónása kat és a húsvéti szentgyakorlatokat. Külön végezték ájtatosságaikat a Mária kongregáció tagjai. December 8-án ünnepélyes tagfelvétel volt, melyet iin( nepi beszéd kíséretében az igazgató eszközölt. Az előadások imával kezdődtek és végződtek. A hittani vizsgálatokon Dunst Ferenc dr. keszthelyi apátplébáuos einökölt mint pü- pöki biztos. A Zászlónk c. ifj. lapot 154 példányban járatta az ifjúság. A vallásos érzelem ápolására az intézet kebelében fennálló Mária kongregáció nov. 5-én, Szt. Imre ünnepén és dec. 8-án, a Szeplőtelen fogantatás ünnepén tartott lélekemelő iskolai ünnepélyeket. A nov. 5-iki ünnepély műsora a következő volt : 1. Ének szt. Imréről. Énekelte a főgimn. énekkar. 2. Szent Imre herceg. Költemény Dombi Márktól. Szavalta Galambos Olivér V. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondotta Gergye Ipoly főgimn tanár. 4. Szent Imréhez. Költemény Bán Aladártól. Szavalta Zob Mihály VIII. o. t. 5. Omni die Énekelte a kongregációi énekkar. A dec. 8-iki Immaculata ünnepély műsora a következő volt: I. Salve Regina Énekelte a kongregációi énekkar. 2. A Mária-kongregáció a múltban. Irta és felolvasta Gárdonyi Lajos Vlil. o. t. 3. Stella maris. Költemény Endrődi Sándortól. Szavalta Cséby Zoltán V. o. t. 4. Ünnepi beszéd. Mondotta Pesenhoffer Antal VIII. o. t. praefektus. 5. Riadó. Költemény Hortobágyi Józseftől. Szavalta Csery Géza VIII. o. t. 6. Asszonyunk, Szűz Anyánk. Énekelte a kongregációi énekkar. A más vallású tanulók is kötelezve voltak a vallásukhoz tartozó kötelmek buzgó teljesítésére. Az ág. ev. tanulók vallásügyét Szollár István községi elemi