Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1908

20 Legszebb eredményeket szolgáltat az első és utolsó alapelv együttes alkalmazása, mérési célokra pedig a második eljárás legalkalmasabb. Tegyünk kis őlomedénybe, melynek falai legalább egy centiméter vastagságúak, egy mg. rádiumot, melynek sugarai az edény fedelén alkalmazott kis nyíláson át jutnak a levegőbe. Állítsuk az edényt fekete papirosba takart érzékeny fényképező lemezre s a nyílással szemben 4 8 cm. távolságban az előbbi lemezzel párhuzamosan helyezzünk el egy második lemezt. A vízszintes lemez alá elektromágnest téve hozzunk létre igen erős mágneses teret. Néhány perc múlva, ha elegendő aktivitással bir a rádiumsó a vízszintes lemeznek egyik pl. jobb oldalán erős megfeketedést észlelhetünk, hasonlóképen a felső lemezen is. E körülményből fontos következtetést vonhatunk. Az alsó lemez megfeketedése csak úgy lehetséges, ha a sugarak egy része köralakban jobbfelé lehajlott; a felső lemezre azonban olyan sugarak fejthettek csak ki hatást, melyek a nyílásból eltérítés nélkül haladtak tovább. Ket fajtájú rádiumsugarakkal van tehát dolgunk: az egyik sugárnyaláb hajol el egyenes vonalú pályájától, ezeket a sugarak » alkotják; a másik sugárnyaláb köralakban meghajol jobbra, ezek a «[j sugarak.» Kimutathatjuk azonban, hogy e két sugárfajon kivül még egy harmadik is van. Nem kell ugyanis egyebet tennünk, mint a nyilás baloldalán 1—2 cm. távolságban a a vízszintes lemezre merőlegesen állítani egy harmadik fényérző lemezt. Az erős mágnes hatása alatt ezen is megfeketedést fogunk tapasztalni, ami azt bizonyítja, hogy a nyílás baloldala felé is hajoltak meg sugarak, bár sokkal kisebb mértékben, mint a