Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1908

13 fogalmunk legyen arról a fáradságos műveletről, mellyel a rádiumchloridot sikerült előállítani, ismerkedjünk meg az eljárással. Mivel az urániumsalakban előforduló rádiumsulfát társaságában majdnem minden közönséges fém, a ritkaföldfémek, bárium, strontium stb., továbbá ólom, mész és báriumsulfátok, vasoxidok megtalálhatók s azonkívül a polonium és aktimium is, legelőször ezeket az idegen anyagokat kell eltávolítani. A salakot ezért forró, telitett szódaoldattal főzik hosszabb ideig. A könnyebben oldható részek vizzel való többszörös mosással eltávoznak. A nehezen oldható anyag — körülbelül 20 kg. egy tonna salakból — csak rádiumot, poloniumot és aktiniumot tartalmaz néhány fémmel együtt. Ha a poloniumot kénhidrogénnel, az aktiniumot pedig ammóniákkal szétválasztják, már csak a bárium és rádiumsznlfátok maradnak hátra, melyeket chloridokká alakítanak át. E müvelet után minden tonna salakból 8 kg. erősen aktiv anyagot kapnak, mely az ugyanakkora tömegű uránium sugárzóképességét körülbelül 60-szorosan felülmúlja. Általában minél előbbre halad a müvelet, annál erösebb radioaktivitású vegyületet nyerünk. Most már a tiszta báriummentes rádiumchlorid is előállítható egy egyszerű tapasztalat alapján. Ismeretessé vált ugyanis a rádiumsók ama sajátsága, hogy a báriumsóknál nehezebben oldódnak, ha azokkal együtt forró vizben főzzük. Addig forralják a sók oldatát, míg telítetté válik s aztán hűlni hagyják; akkor a rádiumos alkatrészek oldata hamarább kikristályosodik, mint a báriumsók oldata. Az oldócsésze fenekére lerakódott rádiumos kristályok ötszörte nagyobb aktivitásuak, mint a fölötte uszó fo-