Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1908
108 lyettest tartoznak bejelenteni, kire a házi felügyelet és nevelés tekintetében kötelességüket és jogukat ruházzák, hogy a gondviselésre bizott tanuló felől az igazgatóság vagy osztályfőnök értesítését elfogadhassa. A szülők, gyámok e részben minden változtatást személyesen vagy írásban tartoznak bejelenteni az igazgatónál ; ennek viszont joga és kötelessége ott, hol alapos oknál fogva a gondviselést elégtelennek, vagy a befolyást épen károsnak tartja, megkövetelni, hogy e tekintetben célszerű változás történjék. II. Az ismétlő tanulók. A vall. és közoktatásügyi m. kir. miniszter 1887. jan. 20-án 48.969. sz. a. kelt rendeletével az utólagos felvételért folyamodó ismétlő tanulók kérvényeinek megbirálását az egyes tanintézetek igazgatóira bizza a következő módozatok mellett. Feltéve, hogy a helyi viszonyok valamely később jelentkező ismétlő felvételét nem akadályozzák : 1. Oly ismétlők, kik a megelőző tanévet végig az illető tanintézet valamelyik osztályában töltötték, ugyanezen osztályba felvételi vizsgálat nélkül fölvehetők a tanév alatt bármikor. 2. Oly ismétlők, kik tanév közben hagyták el az intézetet, csak akkor vehetők fel felvételi vizsgálat nélkül közvetlen az igazgatók által, ha a felvételre a tanév azon időpontjáig jelentkeznek, melyben az előző tanévben az illető osztályból kiléptek. 3. A két előző szakaszban emiitett ismétlők, ha az első tanévben más tanintézetnél tanultak, az igazgató által közvetlenül és felvételi vizsgálat nélkül csak akkor vehetők fel, ha azon tanintézetnek, melyből jöttek, azonos tanterve van s ha a tanintézet megkérdezése után az illető tanuló kellő magaviseletére semmi kétség sem forog fenn. Az oly tanintézetből jövő tanulók pedig, melynek eltérő tanterve van, fölvételi vizsgálat alá veendők. Ha a tanuló magaviseleti tekintetben kifogás alá esnék, ügye a főigazgatóság utján a minisztériumhoz terjesztendő. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1893. aug. 14-én kelt 19.649. sz. rendelete értelmében a VIII. osztályt önként ismétlő tanulók nem osztályozandók s nekik bizonyítvány nem adatik. Ilyen tanulóktól az 1893. nov. 2-án kelt 53.452. sz. rendelet szerint egy tárgyból sem kívánandó felelet. Az érettségi vizsgálat ismétlésére a következők tartandók szem