Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1906

Értesítés a jövő iskolai év kezdetéről. A keszthelyi katholikus főgimnáziumban az 1907—8. iskolai évre a felvételi-, javító- és pótlóvizsgálatok aug. 30. és 31-én tar­tatnak meg. A tanulók felvétele és beírása különösen az I. és II. osztályba a tanév végén, julius 1—3-íg eszközöltetik, folytatólag pedig szeptember 2., 3. és 4-én is tartatik beírás minden osztályba. A tanév végén beírt tanulók az igazgatónál hagyják iskolai bizonyítványaikat, s megkapják a rendes beiratkozási igazolványt. A felvételi díjat az ilyen tanulók is azonnal fizetik. A jövő tanév elején szept. 4-ig bezárólag személyesen nem jelentkezők minden $ igényüket elveszítik. Levélben, vagy írásban való jelentkezésnek helye nincs, mert a rendtartás értelmében a beiratkozásnak a szülők vagy gyámok kíséretében kell történnie. Az első osztályba azok vétetnek fel, kik életkoruk 9. évét már betöltötték és az elemi iskola IV, osztályát sikerral végezték, vagy ezt felvételi vizsgálattal igazolják. Az V. osztályra jelentkezők a felvételnél tartoznak igazolni, hogy a görög nyelvet vagy a he­lyettesítő tárgyakat kivánják-e választani. Felkéretnek a t. szülők, hogy a beiratásra kitűzött napokon pontosan és személyesen jelenjenek meg és a tanulók születési ivü­ket az iskolai bizonyítvánnyal együtt magukkal hozzák. HimlőoU tási, illetőleg újraoltási bizonyítvány nélkül senki sem vétetik fel. A beirt tanulók tandíj fejében 40 K--át (a keszthelyi illetősé­gűek 32 K-), 7. K- felvételi és 2 K- ifjúsági könyvtári és értesítő­díjat fizetnek. Tandíjmentességre csakis igazán szegény, szorgalmas és jó­magaviseletü tanulók számíthatnak. A tandíjelengedésért folyamo­modók hiteles szegénységi bizonyítvánnyal mellékelt és a szülőik állását s vagyoni állapotát feltüntető folyamodványaikat nagyságos és főtisztelendő Burány Gergely dr. praelatus és csornai prépost úrhoz intézve a beiratkozás alkalmával az igazgatóságnál nyújt­sák be.

Next

/
Thumbnails
Contents