Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1905

39 megindulni, kik magokat gyalázatossá teszik, mikor mást rágalmaznak. Lelkünk nyugalmát akkor is őrizzük meg, ha kár ér bennünket s mondjuk magunkban : Omnia licet facias, minor es, quam, ut serenitatem meam obducas : a kinek hatalmat nem adnék javaimon, arra nem bizom, hogy felzavarja, mikor akarja, csendességemet. Ibid. III. c. 25. lile magnus et nobilis est, qui more magnae ferae, latratus minutorum canum securus exaudit : mint az oroszlány apró kuvaszkák ugatásán meg nem indúl : te se haragudgyál nálladnál aláb-valóra. De ira II. c. 32. Ingens animus, non vindicat iniuriam, quia non sentit : a nagy emberek bosszút nem állanak; mert nem érzik, hogy megsértettek. Ibid. III. c. 5. Sublimis animus, quietus semper, intra se premit, quibus ira contrahitur : a nagy emberek csendeszen maradnak: mert, a mely okok adatnak a haragra, azokat békeségesen magokban elrejtik. Ibid. III. c. b. A nagylelkű emberek úgy vannak, mint Socrates: Eumdem vultum referunt, quem domo extulerunt : csendesz orcával vannak mindenkor. Ibid. II. c. 6. Mig ellenben «csekély emberek» magoknak szereznek okot a haragra : Aut falsa suspicando, aut levia aggravando : vagy hamis gyanuságokkal, vagy aprólék dolgok nagyravitelével. Az ilyenek : Frivolis turbantur et inanibus : és mint a hörcsökös lovak, akármely hiúságon felindulnak. Ibid. III. cc. 11, 29. A haragnak legjobb orvossága az elfelejtés ; iniuriarum remedium est oblivjo. Epist, 94,