Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1904

246 e szavakkal vezetendő be: »a m. kir. vallás-és köz­oktatásügyi miniszter 1885. évi 44.870. sz. a. kelt rendeletével nyert felhatalmazás alapján . . .« A fölmentés egyelvü és egyöntetű gyakorlására a következő utasítás irányadó: 1. A fölmentés csak a szülő vagy helyettese ké­relmére történhetik meg. 2. A szembeötlő testi hibáknál, de csakis a kö­vetkezőknél: sántaság (ez csak a testgyakorlást ille­tőleg), bénaság, puposság, félszemüség, a fölmentést és pedig az egész tanévre a középiskolai igazgató maga adhatja meg szóbeli kérelemre s minden or­vosi bizonyítvány követelése nélkül. 3. Muló testi bajoknál és betegségeknél egy fél évnél kisebb tartamra szintén az igazgató adja meg a fölmentést, de csak orvosi bizonyítvány alapján, melyben jelezve kell lenni a betegségnek s annak is, hogy a föl mentés szükséges és mennyi időre adandó meg. 4. Egyéb bajoknál és betegségeknél az év hosz­szabb részére, vagy az egész tanévre szóló fölmen­tés megadására a tanker. főigazgató hatalmaztatik fel, kihez az illető középiskolai igazgató utján kell folyamodni. A folyamodványhoz a fönnebbihez ha­sonló szerkezetű, hivatalos pecséttel ellátott hatósági orvosi bizonyítvány melléklendő. Egy negyed évnél rövidebb időre, különösen kiállott betegség után szük­ségelt üdülés céljából a tanintézeti igazgató magán háziorvos bizonyítványára ís megadhatja a fölmentést. 5. Azon középiskoláknál, melyeknek iskola-or­vosuk van, a tanulóknak a fölmentésért nem kell külön folyamodniok, hanem az iskolaorvos a tanév

Next

/
Thumbnails
Contents