Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1904

102 Hogy a tizenkét artikulussal a forradalom otthagyta az egyes vidékek helyi követeléseinek útját, hogy mind jobban általánossá lett, jelezve a paraszttestvérek feladatát az isteni jog alapján, azt már tudjuk. Ugyancsak az is ismeretes, hogy a > keresztény egyesülés* parasztjai, mielőtt az evangéliumot programmjuk élére állították, utoljára még a császár felé fordították tekintetüket. Mintha csak azt mutatták volna, hogy tőle remélnek segítséget ! Jól tudjuk, hogy a császár akkor távol volt. De különben sem törődött volna az »eretnek« parasztok segítségért esdő jajszavaival! írtak Ferdinánd főhercegnek, az »isteni iog védelmezőjének*, de nem hallgatott rájuk.

1 Elértünk tehát odáig, hogy a tizenkét artikulus, mely az »isteni szón*, »a szent evangéliumban kimondott isteni jogon«, a forradalom jelszaván

2 alapult, mint a parasztság követeléseinek egy kis katekizmusa Oberschwabenböl lett ismeretessé. Kinyomtatva, mintegy a »szegény embernek« nyilvános manifesztuma, 1525. márciusa óta villámgyorsasággal elterjedt az egész Németországban a bajorországi és ausztriai tilalom mellett is; az összes parasztság elfogadta, a különféle helyeken lévő, szétszórt lázadó községeknek hogy miért egyesültek valláspolitikai határozott »hitelvet*, »dogmát* adott a kezébe

3 és ezzel az egész parasztháború további menetének a legmeghatározottabb célt és irányt adta. 1 Bezold 469. • Janssen II. 444. 3 Zimmermann 320. 321.