Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1902

13 rés koszorúját ne nyujtsuk, csak titokban és a legbizalmasabb tanári körben készítettük elő a mai ünnepet és választottuk a mostani alkalmat, hogy őt egyrészt élete e nevezetes pontján szivünkből üdvözöljük, másrészt, hogy még leendő áldásos működésére az isten bő áldását kérjük. Harminc év! nagy idő a parányi lét határai mozgó emberi életben, sőt maga egy egész emberkor, a melv alatt nemzedékek serdültek fel és váltak az ő nevelői működésének áldásos hatása alatt a haza hasznos polgáraivá. Es ha helyesen mondja egyik nagy írónk, hogy nemcsak korának, hanem az egész emberiségnek élt az, ki kötelességeit híven teljesité; mennyivel nagyobb elismerés illeti meg azt, a ki a neki osztályrészül jutott pályán, az ember-ne\elés és tökéletesítés rögös és nehéz, de annál nemesebb pályáján sohasem elégedett meg 'csak a puszta kötelességgel, hanem aki e munkába belevitte lelkének és testének minden erejét, nemes szivének egész melegét?! És igazgatónk ezt cselekvé munkás élte egész folyamán, ezt e hosszú 80 éven át. Mint tanár, kezdettől fogva azon volt, hogy a rábízott ifjakba ne csak a tudomány elemeit csepegtesse, hanem őket minden igaz, jó és szép iránt is lelkesítse, hogy bennük az Istennek tetsző embereket, a hazának áldozatra kész hü polgárokat neveljen. Es hogy miként működött 13 évi igazgatósága alatt itt, azt váljon kell-e bővebben fejtegetnem Keszthelyen? Ismeretes mindnyájuk előtt, hogy évekkel