Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1901

14 Már nem oly egyszerű keresetlenséggel nyilvánul költőnk vallásos érzése az esti Ének-ben, különösen az első szakban, melynek kifejezései egy kissé erőltetetteknek látszanak. íme : „Magas, dicső szentház oltáraként : Fény önti el napnyugatot ; S oltár lett szivem is, — felette láng, Hő hála lángja gyuladott. Isten, liű karjaid vezérlik Az embert, a nap szünetéig, S mellette áll : az éj fekete Szakán, angyalid őrizete." Mennyivel hatásosabb, mert egyszerűbb ez : »Oh jertek a reggelnek idején stb.« — A többi három szak azonban mind kül-, mind belalak tekintetében méltó a szent ének nevére s mindazt szerencsésen magába foglalja, a mi estére kelve a Teremtő iránt mindnyájunknak hálás szivében fakad, meggondolva, mily határtalan sok jót vettünk Szent kezéből a nap folj-amán. Az utolsó szak különösen mutatja, mily szépen és igazán keresztényhez illőleg gondolkodott Tompa a halálról : „S 110 hadd felednem, hogy mikép a nap Elmúlik s jő az alkonyat : Az élet is végére jut, midőn Mély álom s hosszú éj fogad; Hogy szólván végórám ütése : Legyek készen a költözésre : Hívj bármikor, bár még ez éjen : Halálom csendes, boldog légyen! Ámen." Valamint a reggeli Ének és a Jam lucis &rto sidere kezdetű himnusz tartalmilag egymásra vo-