Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

86 magyarnak itt hazát szereztek ós egv nagy, dicső nemzetet állapítottak, homályomba rejtezve, akár mint egyszerű polgár, szivem véréből, hazafiu érzelmimből, mint a selyem bogár gyomrából, egy fonalat fonok, melynél fogva veszni indult magyar nemzetiségünket, magyar nyelv, érzés és írás által, ha csak kevés idővel is tovább életben tartsam. Magyarul fogok irni és csak a szivekhez szólni ; — mit ? miként ? magam sem tudom még.« íme, ezen az önéletrajzi adaton buzdult fel a szintén magyar érzésű Graray, hogy Kisfaludy Sándort a költészet koszorújával övezze. A költemény tartalma ez. A két magyar haza határán állt hajdan egy nemes ifjú. Szive bútól volt terhes, mert egyikben sem olyan már a magyar, minőt ö álmodott. Könnyei folytak s e fájdalomsajtolta könnyek felavatták a magyar jövendő költőjévé. Önkéntelen fakadtak ajkain e szent és hazafias szavak . „Fogadd, nagy Isten, és te, imádott drága hon ; Mit esküvel fogadtam e szirtoltárodon, Hogy im e pillanattól, a melyben érezem, Hogy van számodra mentség, veszendő nemzetem ! Szivem piros véréből, a hányszor s mennyi kell, Minden kicsinké cseppet te érted ontok el ; Vagy mint selyembogárka keblemből szált fonok, A sülyedő hajón e szál is segitni fog. Lantot veszek kezembe s ha lészen énekem, Csak nyelveden fog zengni, veszendő nemzetem ! Csak nyelveden fog zengni, hogy megfoghasd szavát, Csak sziveket keresni, hogy érezhesd dalát." A Királyhágó hegye tette a honfiúi érzés