Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

63 úgy távozott onnan, a hogyan odament. Halált is jósolt magának, de az reá még 19 évig várakozott, hanem kedves barátját 1801-ben elragadta. Baróti, mint igaz baráthoz illett, őszinte könynyeket ontott az öreg Grvadányi halálán, hisz ő szokta lantját éneklésre serkenteni. Síremlékére Baróti ezt a verset szánta: „Állj meg utazó Grvadányi nyugszik itt. A magyarok ékessége, kin verseng vala Márs és Apolló. Könyvet hullat mindenik Már most halálán. Ámde legfőképp zokog Hazája nyelve, mely körül atyáskodott, * Míglen porából fényre jött. — Kivész ezen írás üdővel: soha ki nem vész nagy neve. Adj egy sóhajtást néki s folytasd utadat." Virág ódája Grvadányiban szintén leginkább a lelkes magyar irót ünnepli s a nag}

7 nemzeti elkorcsosulásban jól esik neki látni egy olyan férfiút, kire bizton tekinthet, ki tud segíteni a haza szomorú sorsán. Azért igy szólítja meg; „Oh, te magyar lelkű, koszorúk fia, drága Grvadányi! Ki a dicsőség karjai közt lebegsz ! Vess honnyod sorsára kegyes szemet és ügye mellé Állván, erőtlen gyermekeit segítsd. Fogj bátor tollat s készen van fegyvered; a ki Morogva mérész ellene, vétkes az." A költőnkről szóló versek sorát bezárja Petőfinek >A régi jó Gvadányi* c. tréfás liangri költeménye, mely élénk bizonyítéka annak, hogy