Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

58 Berzsenyinek édes és erős szót adtak az égiek s a lángkeblü költő zengeménye minden szivet elragad és elvarázsol. „Dallott szerelmet, dalia szelid panaszt, S megédesült a fájdalom ajkain ; Dalt zenge a múló örömnek S az maradóbb s magasabb öröm lön," Ihletett ajkairól merészen szárnyalt a dal, elhatva az égig, a íélséges Istenig, > kit a bölcs lángesze íöl nem ér« s ugy köszönté a napot ós a nap urát. Majd kiemeli hazafias lantját, mely a hazáról és hü fiairól oly szépen zengett : „S mily lelkesitö hangja emelkedők Hozzád, te féltett s hőn szeretett haza, Midőn királyi homlokodnak Vészbe merült koronája ingott!" Elhalt bár, de müveiben örökké ifjan fog élni és ravatala felett ott van a halhatatlanság füzére, mely »sorsot, időt mosolyogva fénylik.« Ezzel áttekintvén az óklasszikai iskola tagjairól szóló költői nyilatkozatokat, áttérhetünk a hagyományos v. népies iskolára. IV. A népies ikola költőinek nagy jelentőségű működése világos nyomokat hagyott különösen régibb költőink müveiben. Legtöbb költői méltatást a »Peleskei nótárius«, népszerű szerzőjéről, Gvadányiról birunk : mig az iskola fejéről, Dugonicsról, Csokonai emlékezik meg a régiek kö-