Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899
43 embert méltatja. Mint költőt magasztalja azon versében, melyet akkor írt hozzá, midőn B. Szabó 1791-ben Szabolcs vármegye örömünnepére örvendező verset énekelt. A lelkes óda minket érdeklő sorai igy szólnak : „Haliam barátom ! tárogatód szavát, Szent harsogását, melyet ama vitéz Szabolcs dicsőséggel virágzó Vérei tiszteletére fújtál. Mely tűzbe hoztad szivemet, oh magyar Hazánk szerencsés bárdusa ! nemzetünk Díszére termett Ossziánunk, Mennyei hangozatú poétánk." Majd örömmel emeli ki, hogy a megért korú költő éneke most is olyan, mint a dagadt felhő nyögése, mely mikor kifakad, magából halálos mennyköveket lövell s igy alkalmas, hogy a puhult magyaroknak szeméből kiverje a tétlen álmadozást. Mennyire vágyódott Virág B. Szabó irásai után. mutatja a »Bosszúállás« c. ódája, mely mindenféle látszólagos kényelmetlenséget kíván neki, ha Vírtre ér, mivel nem ir neki költői levelet s nemsokára a múzsáról is megfeledkezik, ki öt oly nagygyá tette. A tréfás hangú óda a legodaadóbb szeretet bizonyítéka s szerkezetre nézve alig akad párja irodalmunkban. A látszólagos átkokat csak azért alkalmazza, hogy a következő sorokban azonnal visszavonva, annál nagyobb legyen a hatás. Álljon itt mutatóba a következő rész :
