Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

84 Tovább Bessenyei lantján csudálkozom, S versszerző lelkének szivemmel áldozom ! Kérkedhetik Tisza ilyen szülöttjével! Ki oly nyájasan él Parnasszus népével." Még a nőket is elragadta az irodalom pártolásának tüze. Egv Sauer Jozefa nevti urnő ekkoriban fordított le egy német könyvecskét Erdélyben. Azért Ányos, alig találva szót lelkesedésének, e levelét igy fejezi be: „Már ez sok ! Oli! égnek, földnek Teremtője! Szív, elme, okosság s tehetség szerzője! Hány istápot küldesz István országának, Hogy fényét emeljék holt magyarságának!" De a háború viharai is sokáig zúgtak s a tüzes villongások és sok kínos küzködések élénk ellenszenvet támasztottak e kor költőiben. Bacsányinak is Barcsayhoz irt verse azon panaszkodik, hogy az ember vakságáról nem akar letenni és >büne fertelmé ben leli boldogságát.« Magát a költőt igy magasztalja : „Oh Te, kit eléggé semmi nj-elv nem dicsér, S kiben legkisebb dísz a fejedelmi vér, — Barcsay! nemzetem szíves ébresztője, Igazság, emberség hatalmas védője." A franciás iskola irányát vallotta később a nagyérdemű Orczv £örinc br. is, kinek irodalmi értékét csak ugy Ítélhetjük meg helyesen, ha kortársaihoz való viszonyát ismerjük. A magyar nyelv és irodalom lelkesítette a jó öreget, ki szívesen fogta pártját a fiatal kezdőknek. Becsülte és a hogy lehetett, előmozdította törekvéseiket,