Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899
206 A kör harmadik disz-, illetőleg zárógyűlése junius 10-én volt. Ezen gyűlést Lakatos Vince, a kör vezető-tanára, nyitotta meg ; beszédében örömmel jelezte^ hogy az ifjúságnak a kör kebelében kifejtett tevékenysége ez idén is általában kielégítő volt és a tagokat az önképzés terén kifejtendő további kitartó munkára buzdította. Ezután Magasházy László VIII. oszt. tan., a kör elnöke, számolt be az évi működésről. Minden diszgyülés elején és végén, nemkülönben az egyes előadásai számok közben a főgimnázium énekkara adott elő az alkalomhoz mért hazafias darabokat kellő szabatossággal. Az önképzőkör működését a következő adatok világítják meg : A kör működő tagjai összesen (25 prózai és 18 költői) művet adtak be, melyek közül 9 pályamű volt. Ezek közül elfogadtak 21 művet. Az elfogadott művek a gyűlések alatt részben vagy egészben fel is olvastattak. Szavalt összesen 41 tanuló 47 darabot, melyeknek előadása az arra előzetesen rendelt két-két tagon kívül a kör többi tagjainak hozzászólásával biráltatott meg. Önképzőkörünk, hogy elsőrendű célját minél előbb elérhesse és hogy tagjaiban az ismereteknek öntevékenység utján való elsajátítása iránt a buzgalmat tőle telhetőleg növelje, a tagsági dijakból befolyt és rendelkezésére álló öszszegből az iskolai tanulmányokkal kapcsolatosan a tudományok különböző ágaiból vett tételek kidolgozására pályadijakat tűzött ki. Kitűzettek pedig ez idére a következő tételek: 1.