Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

11 is, mennyire káros, ha a nemzet fiai nem értenek egyet. Kisfaludy S. maga is költő és vitéz katona volt egyszersmind s igy nem csudálhatjuk, ha mint költő a költőt s mint vitéz dalia a daliát borostyánnal ékesíti. Mig Kisfaludy a költőt és főleg a hőst zengi Balassa Bálintjában, addig Kölcseyt a kölíö hányatott, zaklatott, sanyarú életsora ihleti meg s a XVI. század nagy szerelmi lírikusát mint bánatosan kesergő embert tünteti fel, ki a reménynek egy mosolyáért esdekel. A rövid költemény igy hangzik : Balassa. Kétségtől rettegve, bánat közt nyugtalan Sirok, de könnyemet ontom haszontalan. Erdőn, bércen, völgyön bujdoklom untalan, Segédkart s hajlékot nem léi boldogtalan. Szélvész mérge tépi lengő vitorládat, Bocsásd le, hű remény, biztos áncorádat, S babok közt nyugtatván roncsolt hajócskádat, Fordítsd mosolygva rám még egyszer orcádat! Kölcseynek ez a helyzetdala egészen természetes, egészen hűen odavág a hős költő életéhez. Mintha csak magát a bánatosan epedő Balassát hallanók, kedvesétől búcsút véve : „Én szemeim sirván, Könnyeim csordulván, Néznek csak keservesen; Bús szivem zokogván,