Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1898

6 álérvek után járnak s ha véletlenül a valóra akadnak is, megállapodás nélkül elhaladnak mellette. Előadásaikban vannak néha ragyogó nézetek, délibábok, amelyek által önmagukat is, az olvasókat is megcsalják, midőn azokat szilárdalapon valóságnak tartják. Tévelyeikhez a kulcs : valami bizonytalant, kétest, kevésbé meghatározottat, vagy teljesen tévest még vita alá sem jöhető ténynek adnak ki; valami önkényes föltevést örök igazság törvénye gyanánt állítanak fel s a föltételt valóságnak tekintik. Az igazság szeretete helyett büszkeséggel és önhittséggel vannak eltelve ! Nem csoda azután, ha a könnyen hívő ifjúság bizalmával visszaélve a tudomány és tekintély örve alatt hitét meglazítják s igy lassankint a vallás megnyugtató, balzsamos érzésének helyén a kételkedés marcangoló árnya, vagy a hitetlenség sorvasztó sivársága üt tanyát. Ugyanígy vagyunk a magát szépnek cimezgető irodalom erkölcstelen termékeivel is. A mohó olvasási vágy, a mely századunkban inkább, mint valaha, mintegy második természetévé vált az emberiségnek, már számos oly művet hozott létre, a melynek meg nem jelenése bizonyára nem lett volna veszteség. Mert lehet az irodalom az erkölcsnemesités egyik leghathatósabb fegyvere, de lehet a legrombolóbb ellensége is, mint a költő dalolja : „A könyvet szép, de csalfa tündér lakja. Ha fölnyitod, megkapja szivedet Es fölvisz a legragyogóbb csillagra ; De le nem hoz, — a magasból levet."