Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1898
164 tatnak a bizonyítványba Írandó érdemjegyek s minden tanulóra vonatkozólag megállapíttatik az általános ítélet, mely következőleg fejezendő ki: felsőbb osztályba i'elléphet, javító vizsgálatra bocsáttatik, osztályismétlésre utasíttatik. Az igazgató kötelessége őrködni a fölött, liogy mig egyrészt valóban csak oly tanulók bocsáttassanak felsőbb osztályba, kik megfeleltek az elvégzett osztály követelményeinek, s minden egyes kötelező tantárgyból legalább elégséges érdemjegyet kaptak, máskép osztályismétlésre csupán azok utasíttatnak, kik állandó hanyagság következtében maradtak el úgy, hogy mulasztásuk pótlása a következő felsőbb osztályban önszorgalmuktól nem remélhető. Oly tanulóknak, kik egy kötelező tantárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet, és a kiket a tanári testület képeseknek tart arra, hogy a szünidő alatt önszorgalmukból pótolhatják mulasztásukat, megadhatja a jogot, hogy a jövő iskolai év kezdetén javító vizsgálatot tehessenek, de csupán abban az intézetben, a hol tanultak. Ezen javító vizsgálat díjtalan. Azok a tanulók, a kik két kötelező tantárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet, az igazgatóság útján csak fontos okok alapján folyamodhatnak javító vizsgálatra való engedélyért. A betegség igazolására hatósági, vagy hatóságilag megerősített orvosi bizonyítványt kell mellékelni. A pótló csak teljes vizsgálat lehet, melyért semmi díjat sem kell fizetni.