Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1897

67 Sirályok szálltak át fejem felett, A tenger habja sírt és reszketett. Hullámai nyalták a partokat,. S fövényéből egy-egy rész elszakadt. Kétségbeesten sírt, nyögött habár, Ragadta vitte öt tovább az ár. Örvénylett, habzott, zajgott kebele, S mint szalmaszállal játszott csak vele. Kacaj, ordítás, sikoly mit sem ért, Partjához vissza többet sohse tért. Sötéten, némán hallgatott a part, Nem néki fájt, annak ki elszakadt. A teuger partján álltam, hallgaték, Szivemben bú kélt, fájón könnyezék .... Hátra volna még, hogy néhány szót mondjunk Gyürky költői nyelvéről, tehnikájáról. Korábbi bírálóinak megjegyzéseihez kevés a liozzátennivalóm. Gyürky költői nyelve általában elég lendületes és kifejező; csak ahol a szónoklatba csap át költészete, ott lesz dagátyos és bájtalan; verselése és rímei azonban, bár a fokozatos fejlődés kimutatható, nagyon is pongyolák s nagyon sokszor egy önliangzónak megegyezése adja nála a rímet. A rímelő szavak zenei egyenértékével mit sem törődik, pedig ennek elhanyagolása sérti legjobban a fület. Összefoglalva a mondottakat, Gyürky nemcsak költői lelkű ember, hanem ihletett költő is, kinek egyénisége rokonszenves, költészete tárgyban gazdag és változatos; Urai heve és képzel öereje nem közönséges, izlése tisztalt, felfogása mindig eredeti. Ha a szónoklattal és pátoszszal szakít s formában is megerőb*