Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1897

60 tői elszakítva, rímes prózában megírva! íme a Begnum Mariamon. Még csak pár szót Kálmán költői nyelvéről! Ez kisebb verseiben, fordításaiban majd mindig emelkedett, tiszta és ha nincs is mindig elég ereje, fordulatossága, bája, többnyire van jellemzetessége. E hosszabb művében még nyelve is gyarló: összevegyít mindenféle verssort, most méretes, most hangsúlyos; általában külső és belső formaérzékének hiányát, csak alekszandrinjainak lapossága múlja felül. Ugyan e hibában szenved Kempis fordítása, mely nem más, mint Nogáll lendületes nyelvének megrontása, sivár versekbe valy erőszakolása. Kálmán oly költői tehetség, kinek nem ifjúkori, hanem későbbi művei hatnak, midőn alkotó ereje lépést tud már tartani képzelőerejével. Hiszen épen a vall. költészethez nem illik a bombasztikus hang, mely megölője az egyszerűségnek és fenségnek. Épen azért ne siessen költőnk termőerejét elfecsérelni, hanem várja be a költői eksztázis jöttét és múltát, hogy igy se száraz, se bombasztikus ne legyen. Akkor azután majd fenkölt eszméi, gondolatai, érzelmei összhangzatba jönnek, illő formát Öltenek és hódítanak. Oclön. Talán egy sincsen legújabb vallásos költőink közül, kit ellentétesebben ítéltek volna meg bírálói, mint épen Gyürkyt, A Budapesti Szende bírálója

1) inkább nekidühödött, vakbuzgó embernek, i) LXXVI, 170. 1.