Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1895

363. A vizsgálatok után véglegesen megállapíttat­nak a bizonyítványba Írandó érdemjegyek s min­den tanulóra vonatkozólag megállapíttatik az ál­talános Ítélet, mely következőleg fejezendő ki: felsőbb osztályba felléphet, javító vizsgá­latra bocsáttatik, osztályismétlésre nta­s í 11 a t i k. Az igazgató kötelessége őrködni a fölött, hogy míg egyrészt valóban csak oly tanulók bocsáttas­sanak felsőbb osztályba, kik megfeleltek az elvég­zett osztály követelményeinek, s minden egyes kötelező tantárgyból legalább elégséges érdemje­gyet kaptak, máskép osztályismétlésre c-mpán azok utasíttatnak, kik állandó hanyagság következté­ben maradtak el úgy, hogy mulasztásuk pótlása a következő felsőbb osztályban önszorgalmuktól nem remélhető. Oly tanulóknak, kik egy kötelező tantárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet, és a kiket a tanári testület képeseknek tart arra, hogy a szünidő alatt önszorgalmukból pótolhatják mulasztásukat, meg­adhatja a jogot, hogy a jövő iskolai év kezdetén javító vizsgálatot tehessenek, de csupán abban az intézetben, a hol tanultak. Ezen javító vizsgálat díjtalan. Azok a tanulók, a kik két kötelező tantárgy­ból kaptak elégtelen érdemjegyet, az igazgatóság útján csak fontos okok alapján folyamodhatnak javító vizsgálatra való engedélyért. A betegség igazolására hatósági, vagy hatóságilag megerősí­tett orvosi bizom'ítványt kell mellékelni. A pótló

Next

/
Thumbnails
Contents