Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1894

54 rege, kik jó zeneszerzőkbe kapaszkodtak, az operaszövegek ós bohózatok játszi terére lépett. Maga Weisse is erre a térre vonult vissza, midőn Lessing dramaturgiájában kíméletlen kritikával megtámadta. Ezen bohózatos dalműnek czélja valószinüleg az akart lenni, hogy ezen kicsinyes kedvtelést és Vaudvilles-ket nevetségessé tegye. Danzel azt véli, hogy ezen bohózat Villatira szól, ki valóban készített is oly operaszövegeket a berlini szinház számára, de ettől eltérőleg Maltzahn Vilmos ezen bohózat vonatkozásait megállapította. Ezen bohózat szándékolt megírására okot szolgáltatott két czikk, melyet Agricola János Frigyes zeneszerző, Lessing barátja 1749-ben Marpurg Frigyes Vilmos zeneszerzőhöz intézett. Ezen két czikk a következő czím alatt jelent meg: „Schreiben eines reisenden Liebhabers der Musik von der Tiber an den kritischen Musikus an der Spree". Marpurg saját lapjában: „Der kritische Musikus an der Spree", felelt ezekre. Lessing ezen bohózat személyneveit szintén ezen czikkekből vette. Agricola ugyanis „Flavio Onicio Olibrio", Marpurg pedig „Claus Steffen" név alatt írt. „Lominte" Molteni anagrammája, ki liires énekesnő, később Agricola felesége volt. Ezen bohózatból nem sok maradt ránk, és amit belőle birunk, az hasonlóbb egy terv nélküli vázlathoz, mint feldolgozáshoz. Ennélfogva a töredék nem nagy jelentőségű.