Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1893

53 ratoribus suppositis) történt. Hogy ezek közül a körülményekhez képest melyik mód alkalmaztassák, az a praetor rendeletében volt körülírva. Marcus Aurelius császár az idézésnek egy kényelmesebb és előnyösebb módját hozta be, mely nélkülözhetővé tette az elperes megjelenését biztosító kezesség (vadimonium) formaságait. Ennek neve volt perüzenés (litis d enunci at i o), mely szerint a felperes a per tárgyát tanúk jelenlétében irásba foglalta és azt az alperesnek elkíildötte. Ezen magán értesítésnek olyan kötelező ereje volt, hogy az alperes annak vétele után a törvényesen vagy egyezségileg megállapított határidőre haladéktalanul tartozott a tárgyaláson megjelenni. Ha az alperes a megidézést eltávozás vagy elrejtőzés által kikerülő, akkor olyannak tekintetett, mint a ki nem védekezik (indefensus), és a praetor feljogosította a felperest, hogy a javait lefoglalhassa (missio in bona) ós eladhassa (venditio bonorum). Ha pedig a felperes nem jelent meg a kitűzött határnapon, nemcsak a megindított eljárástól esett el, hanem egyenesen pervesztessé lett.