Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1893

28 A kijelölendő (egy vagy több) bírónak nem kellett a ki rendeltetésekor jelen lennie, sem arról előleges tudomással birnia, de, mielőtt a tisztében eljárt volna, esküt tett, hogy a törvény és meggyőződése szerint fog Ítélni. Az eskü alatt egy kavicsot tartott a kezében, mondván: Ha tudva követek el hamisságot. Juppiter a város érdekének megóvása mellett úgy űzzön ki javaimból, a mint én ezt a követ eldobom (si sciens fallo, Diespiter salva urbe ex bonis eiiciat, ut ego hunc lapidem). Hogy a rómaiak mily magasztosan gondolkodtak a bírói eskü szentségéről, tanúsítja Cicero, midőn így ír: „sem a köztársaság ellen, sem az esküje és lelkiismerete ellenére nem fog cselekedni barátságból a jóravaló férfiú, nem, még ha saját barátja felett is fog bíráskodni, mert a barát szerepét leteszi, a mikor a bíróét felveszi. Midőn pedig mint esküdtnek kell Ítéletet mondania, nem fogja feledni, hogy az istent hívja tanúul." A líráknak nem kellett jogtudó egyéneknek lenniök, mert szükség esetén a jogtudósokhoz fordulhattak felvilágosításért. Az a körülmény, hogy a bírák a népből, a polgárok közül választattak, a jogszolgáltatásnak népies jelleget kölcsönzött, mert a bírák csak saját lelkiismeretöknek tartozván felelősséggel, aggodalom nélkül alkalmazhatták a nép körében élő felfogásokat, eszméket, mi által a népnek az igazságszolgáltatásba vetett bizalma is fokozódhatott.