Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1891

— 28 — Jelentékeny változás áll be a halak életében az ivás ideje alatt. Ekkor a legbékeszeretőbb cziva kodóvá, a legrestebb élénkké, a ragadozó természetű közönyössé válik kinálkozó zsákmánya iránt. Ezen időszak ösztönzi hogy vándor-útra keljen — a tengerből a folyamokba és a folyamokból a tengerbe úszik. Az ivás ideje alatt ébred fel a halban a sztilői szeretet, fészekrakási képesség, egy szóval egész lénye mintegy átváltozik, sőt ez alkalommal, néhány faj még különös nászruhát is ölt magára. Igen szépen irja le Kriesch J.*) a pikó hal v. tüskés durbancsnak (Gasterosteus aculeatus) ivás alatti viselkedését: »A him a vizek homokos fenekére gyökérfonalakból készit egy fészket, melybe a nőstény lerakja ikráját. Ez megtörténvén, a him hetekig is őrzi drága kincsét s az alatt mellúszonyainak folytonos mozgatása által örvényt okoz, mi által mindig fris víz jut a fészekbe, a netalán valami módon kárt szenvedett fészket csőrével azonnal rendbe hozza. De ezen tevékenységében nem egyszer föltartóztatják őt a kegyetlen nőstények, melyek a fészeknek neki menni és az ikrát felfalni akarják ; de a himek maguk közt is harczolnak, minthogy valószínűleg az egyik a másiktól az ép fészket irigyli. Ha végre a himnek bátorsága, és figyel metessége által a fészek épen tartása sikerült, és fiai szerencsésen megszülettek, újabb gondja támad ; némely élénkebb gyermeke ficzkándozván, a fészekből kibukik, és itt, minthogy nagy szikgömbe miatt gyámoltalan, a legnagyobb veszélynek van kitéve ; de a figyelmes *) I. m. 83.