Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1890

— 68 — óhajtja, ennél fogva, — nehogy a most vitatás alatt lév í pont be nem tölthetése szolgáljon akadályul a főgymnasium létesítésének — a saját részéről élete fogytáig évenkinti 500 írttal hajlandó járulni a minisztérium által kivánt 2700 frt kiegészítéséhez. A'gróf úrnak ezen fényes ajánlatát mind a város, mind pedig a premontrei rend részéről a legmé­lyebb köszönet nyilvánítása követte. Az értekezlet jegyzőkönyve Keszthely város kép. viselőtestülete aug. 7-én tartott rendes közgyűlésén tár nyaltatott. Elnök előterjeszté a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumnak a főgymnasium felállítása tárgyában 22660. sz. alatt kibocsátott rendeletét és ugyanezen ügyben julius 12-én tartott értekezleten lelvetí jegyzőkönyvet. A felolvasott miniszteri leirat hálás köszönettel tudomásul vétetvén, az értekezleti jegyzőkönyvben foglalt javaslatok alapján, egyhangúlag kijelenté a képviselőtestület, hogy : 1. Keszthely város kötelezi magát arra, hogy a ícgymnasium számára a premontrei kanonokrend által e czélra átengedendő telken a minisztérium jóváhagyása alá terjesztendő tervek szerint, torna­csarnokkal ellátott czélirányos új épületet emel s azt a szükséges bútorokkal fölszereli. 2. Keszthely város kötelezi magát arra, hogy a premontrei rendházban lévő mostani algymnasiumi helyiségeket a még sziikséglendő premontrei tanárok számára lakóhelyiségekké átalakíttatja. A végrehajtás egyszerűsítése tekintetéből fel­kéretni határoztatott a premontrei rend, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents