Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1890

63 közoktatásügyi minisztérium főtényezőinél a főgym­nasium ügyét szóba hozta és hosszabb időn át tárgyalta és a tárgyalás folyamán azon meggyőző­dést szerezte magának, hogy a főgymnasium kér­dése annyira actualissá vált, hogy annak halasztása a siker koczkáztatásával járna. Ugyanis Tolnavár­megye szintén egy főgymnasiumnak a dunántúli kerület egyik városában leendő felállítását megpen­dítette és annak érdekében egy küldöttség is járt már a közoktatásügyi miniszter úrnál. Epen ezen újabb jelenségek tették sürgőssé, hogy az értekezlet nézeteit kikérje, meg lévén győződve arról, hogy amint ő teljes odaadással van az ügy iránt, oly fontosnak tartják a jelenlévők is az ügynek sikert czélzó megoldását. A fenntebbi látogatás alkalmával kilátásba helyeztetett, hogy, ha a keszthelyi polgári fiúiskola megszüntettetik, az arra fordított költség a leendő főgymnasium segélyezésére fordíttatik. Ezen segélyen felüli szükségleteket honnan lehetne beszerezni : képezi a jelen tanácskozás tárgyát. — Hosszabb eszmecsere után azon határozat hozatott, hogy az értekezlet Keszthely város képviselőtestü­letének előterjesztést teend, miszerint az kebeléből egy küldöttséget menesszen a nm. vallás- és köz­oktatásügyi miniszterhez. A küldöttség Ő Excellen­tiájától a jelenlegi négy osztályú gymnasiumnak teljes főgymnasiummá átalakítását és annak enge­délyezését kérje, hogy a főgymnasium létesítése esetén leleslegesnek mutatkozó keszthelyi polgári fiúiskola beszüntetésével az arra adott évi állam­segély jövőre a főgymnasium fenntartására fordít­tassák ; egyúttal ajánlja meg a város a helyi viszo­nyoknak megfelelő épület felállítását. Ami pedig az

Next

/
Thumbnails
Contents