Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1889
- 40 3— Az előadásokat rövid imával kezdte és fejezte be. A kath. ifjak az iskolai év lefolyta alatt háromszor gyóntak és áldozatok. A húsvéti szt. gyónást három napi sz. gyakoralatok előzték meg. Az anyaszentegyház által rendelt nyilvános körmeneteken az ifjúság is megjelent. Az ág. vallása tanulók vallásügyét Posch Zsigmond, az izraelitákét Kohn Salamon keszthelyi rabbi kezelte; kiktől mint illető hitoktatóktól nyerték a vallástanból tanjegyeiket. Az év folyamában i alakuló, 3 módszeres és 6 osztálytanári értekezlet tartatott, mely utóbbiakhoz járult a tanjegyeket megállapitó- és zárótanácskozmány. A tanulók közt karácsonkor és húsvétkor értesítők osztattak ki, melyek a szülők vagy helyetteseik aláírásával ellátva, az igazgatói irodában helyeztettek el. Az 1889/90. isk. év folyamán kettős gyász érte az intézetet. Mészáros Nándor, kir. tanácsos és székes-fehérvári tankerületi főigazgató 1889. évi decz. 18-án elhunyt. Temetésén a tanári kar mély részvéte mellett a testület két tagja vett részt. Alig mult el az egyik, már ujabb váratlan csapás sújtotta intézetünket akkor, midőn az intézet igazgatóját Farkas Miklóst 1890. ápril. 21-én ragadta ki körünkből ha alál. Amily súlyos veszteség érte az intézetet igazgatójának elvesztése által, épp ugy nagyon éreztük a tanár hiányát is. A váratlan csapás következtében, hogy a tanitás menete meg ne szakadjon, a boldogultnak óráit a tanári kar tagjai egymásközt osztották fel olyiképen, hogyez időtől kezdve a III osztályban aphisikai földrajzot Kővári Károly, a IV. osztályban a természetrajzot Pákor Adorján, az algebrát Berényi Aurél válalta el. A rendkívüli események által oly felejthetetlenné tett tanévet befejezve, az év végi nyilvános vizsgálatok a következő rendben tartattak meg : junius 14-én