Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1886

— lőnünk. Az ész azt sürgeti, hogy mindazt, ami ezen önérzetünket zavarja, utasítsuk vissza mint olyant, mi kellemetlenül hat reánk. Az emberi méltóság önérzetének megőrzése czéljából az ártatlanság, szemérmesség, becsületesség, őszintesség és igazságosság után törekedjünk és ezen erényeket minden körülmény között gyakoroljuk. Senkinek se vessük magunkat rabszolga módjára alá, bármily magasan álljon is valaki felettünk miveltség, rang, vagyon és hatalom tekintetben. Senki iránt se fejezzünk ki olyan tiszteletet, mintha az illető valami magasabb, emberfeletti vagy isteni lény volna. Senki kényének eszközévé ne legyünk, bármily dijat ajánlana is ezen önmeggyalázásért. Nincs a világon megvetésre méltóbb és az ember jellemére károrosabb valami, mint önmagának elvetése, és annak elnézése, hogy személyünkkel idegen czélra visszaéljenek. Figyelembe kell vennünk még azon kötelességeket, melvekkel a társadalomnak tartozunk. Ezen kötelességek korlátozzák ugyan függetlenségünket, de ezt kiegyenlíti azon haszon, melyet amaz nyújt. Egyesleg kevésre képes az ember, sőt lényeges életczélja

;t is csak részben érheti el, ha a társadalomtól külön válik. Társulás által növekszik erőnk, mert az oly eszköz, mely még ott is hat, hová saját erőnk nem er. Mások társaságában és segítségével oly czélokat is érhetünk el, melyeket magányosan elérni akarni oktalanságnak tartanánk. A társaselet a megismerések kiapadhatlan forrása ; oly élvezeteket nyújt, melyek épen oly szépek, mint nemesek; számtalan és különféle alkalmat nyújt arra, hogy szellemieket teremtsünk, és mind testi, mind szellemi képességünket tökélyetesitsük. Eszerint az okos emberi czélhoz méltó, hogy magunkat a társadalmi kapocsnak átadjuk, ezt ápoljuk és felhasználjuk. Ehhez az szükséges, hogy alávessük magunkat azon szabályok és törvényeknek, melyeket a társasélet teremt ; alkalmazkodnunk kell a szokásokhoz, feltéve hogy ezek jók vagy legalább is közönyösek és sem az erkölcstörvényekkél nem ellenkezők sem nem bolondosak ; mert ezen utóbbiaknak hódolni annyi volna, mint emberi méltóságunkat elvetni. Aki a társaséletben tényező akar lenni, annak a