Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1884
57 elégtelennek vagy épen károsnak tapasztalja, tanártestületi határozat alapján követelni, hogy a felügyeletben czélszerü változás tétessék. Az első osztályba szabályszerűen oly tanuló léphet, ki a 9. évet betöltötte és 12 évnél nem idősebb, mely körülmény keresztlevél illetőleg hiteles születési bizonvitvány alapján igazolandó. Tizenkét évnél idősebb felvétele fölött a tanártestület határoz. Ismeretei mértékére nézve megköveteltetik, hogy a népiskola negyedik osztályának tananyagában kellő jártassággal birjon. A felsőbb osztályba való felvétel a megelőző osztálynak sikeres végeztétől függ, és vagy arról tanúskodó nyilvános iskolai okmányok, (Értesitő és bizonyítvány), vagy ezek hiányában külön vizsgálat alapján történik. Ha ez okmányodból az következtethető, hogy a felvétetni kivánó tanulónak előmenetelét azon osztályban, melybe felvétetni kiván, alig remélhető, az illető tanuló felvételi vizsgálat alá vonatik s annak eredményéhez képest alsóbb osztályba is soroztathatik. A tanári kar oly tanulóknak, kik egy tantárgyból nyertek elégtelen osztályzatot és kiket képeseknek tart arra, hogy a szünidő alatt önszorgalmukból pótolhatják mulasztásukat, megadja az engedélyt, hogy a beiratási napok valamelyikén javitó vizsgálatra jelentkezzenek. Ezen javitó vizsgálathoz más tanintézetnél nem bocsáttatnak. Kik egynél több tantárgyból nyertek elégtelen osztályzatot, az osztály ismétlésére utaltatnak. Magántanulók, kik előadás látogatása nélkül magán szorgalom utján készülnek, bármely osztályból bocsáttatnak vizsgálatra.