Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1884

29 maradna. Sőt még- itt is vannak, kik nincsenek meggyőződve gonoszságodról, s ha téged bántanálak, azt mondanák, hogy királyságra törekszem. De ha majd Manlius táborában léssz, ki fog még kételkedni ? akkor egy csapással szétzúzzák elleneinket és ama rosz, mely már oly nagyra növekedett, végre ki fog pusztulni a köztársaságból. Hallgasd ! mintha a hon maga kiáltana feléd : Catilina, — néhány év óta nincs gazság, melynek szerzője nem te volnál, nincs botrány, melyben részt nem vettél; ellened a törvénynek nincs szava, s a törvényszékek tehetetlenek. Nem fogsz-e megszabadítani ama borzalmaktól, melyeket okoztál?" Ez rövid kivonata ama hires beszédnek, melyet a nagy szónok és államférfiú Catilina ellen tartott. Rögtönzött föllépése a hallgatóságban nagy hatást szült >) Catalina nyugodtan végig hallgatá őt, azután pedig szinte egész nyugodtsággal figyelmezteté a senatust: ne adjon hitelt a consul handabandáinak, ki mint halálos ellensége, minden áron vesztére törekszik; s a kinek, mint alacsony sorsból felemelkedett egyénnek, nincs mit vesztenie valója azon veszély által, melyet, csak azért gondolt ki, hogy lássa, mennyire megy a senatorok nevetséges hiszékenysége. De ezek szintén komolyan vévén a dolgot, Catilina be')• Hogy Cicero ezen úgynevezett első catilinai beszedével a hallgatóságban nagy hatast keltett, ezt Sallustius is elismeri, „ . . . (orationem habuit luculentem atque utilein reipublieae" (Sallustius, i. h. 31.) Monnnsen azon megjegyzést teszi idevonatkozókig, hogy Cicero legtöbb nagy politikai szónoklatában már nyert ügy mellett kardoskodik. Mikor Verres elleni beszédeit nyilvánosságra hozta, Sulla törvényei a törvényszékek rendezése tárgyában már el voltak törülve. Nagyon jöl tudta, hogy Catilina Rómát el akarja hagyni, midőn első catilinai beszédet mondá, s abban oly nagy pathoszszal szölitja fel Catilinát, hogy menjen ki a városból. — Mit használtak tehát mind e szép beszédek ? Nem lendittettek semmit a kérdések eldöntésén, mivel azok már el voltak döntve; de mégis a megtörtént események elfogadtatták a tömeggel a közvéleményt, fölserkentették és megnyerték azok számára, a mi mégis csak ér valamit. Meg kell nyugodni abban, hogy ekkor már a szó nem kormányozza, az ékesszólás nem irányozza többé az eseményeket ; de közvetett módon mégis hatást gyakorol rájok, midőn a közszellem azon nagy mozgalmait szüli, melyek az eseményeket előkészítik, vagy befejezik : „az ékesszólás nem teremt szavazatokat és tetteket, de fölrázza az indulatokat." Ha ez az erkölcsi hatás az egyedüli czél, melyet a szónoklat ez időben maga elé tűz, akkor Cicero ékesszólása, gazdagsága és pompája által, ragyogása és pathosa seoélyével, hivatva volt arra, hogy azt a czélt el is érje.