Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1884

13 kölcsönzött, sőt befolyása, karja, s még bűnei is mindenkinek szolgálatára állottak, temérdek barátokat szerzett magának : kik között több becsületes férfiú is volt, elámítva erényeinek látszólagos csillogása által. Kétszáz évvel előbb Catilina a nagy polgárok közé soroltathatott volna, de Rómának ezen kori erkölcsei közepette a rosz útra tereltetett, és heves természetének lelkesedésével veté magát a vétkek örvényébe. Catilina dédapjáról M. Sergiusról, mint hősről Plinius emlékezik. Ez a második pun háborúban (218—201) csodálatraméltó katonai szolgálatokat vitt végbe. Szolgálatának második évében jobbját vesztette, két csatába >vhuszonhárom sebet kapott, kezét-lábát elvesztette, de azért egy ideig még hasznavehető katona volt s ereje csak a későbbi időben gyöngült meg. Két alkalommal fogta el őt Hannibal s ugyanannyiszor szökött meg rablánczaiból. Négy.szer harczolt egy kézzel (oal); kétszer lőtték ki alóla lovát; jobb kezet vasból készített magának s avval harczolt Cremonánál és Platentiánál. Különben mondja Plinius — a többiek embereket győztek le, Sergius még a szerencsét is fölülmúlta.

1) Merő ellentét gyanánt hozzuk itt föl e két Sergiust., hogy lássuk a hazafit és a honárulót, kiket a százados időköz messze vetett egymástól jellemben. Catilina előéletének és jellemének megismerésére bő kutforrásul szolgál azon négy beszéd, melyeket Cicero a catilinai ügyben mondott, 2) és elégségesek arra, hogy Catilina személyében e gonosz idők leggonoszabb tényezőjére ismerjünk. Meg kell azonban vallanunk, hogy Cicero a bosszú, harag és szenvedélyesség hangján szól, s hogy hét évvel Catilina halála után higgadtabb megfontolásra jutva, kevésbbé sötét színekkel festi azt, kit annyira eltorzított: „Ez a Catilina — nem .felejthettétek el, gondolom — ha valóság gal nem is, de látszatra a legnagyobb erényekkel bírt. Egy sereg elvetemült emberből állott társasága, de ugy szinlette, mintha a legtisztességesebb embereknek hódolna. A dőzsölés ugyan erősen von») Plinius, Lib. VII. c. 29. 2) A négy catilinai beszédet Cicero igy jelöli: septima, cum Catilinam emisi, octava, quani habui ad populum postridie, quuiii Catilina profugit, noná in concione, quo die Allobroges involgarunt, decima in senatu Nonis Decembribus. (epist ad Attic. II. 1. 3.)