Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1883

~ 9 — semmi egyéb, mint a mértani eleinek önkénytes, fantastikus, játszi felhasználása. A diszitésiil alkalmazott vonalok vagy egyenesek, vagy görbék vagy összetettek. Az egyenes vonalok ismét többnyire törvék vagy hegyes vagy tompaszögben, zig-zög vagy ruta, derékszögben, mint az antik maeanderben, csak nagy ritkán. A görbe vonalnál a kör és körszelet, a hullámvonal, és legkivált a tekercs játsza a főszerepet. Az összetett vonaloknál legtöbbször látjuk a párhuzamosságot, a fonadék vagy sujtásos alakítást és végül a kerékidomu mozgást. Eme díszítési főelvek combinált alkalmazása az ötvös egyénisége, szeszélye, talán a véső egy véletlen fordulata szerint számtalan változatokra adott alkalmat, sőt nem ritkán megesik az is, hogy a vonalok eme önkényszerü játéka egy-egy fantastikus állat, vagy emberi arcz körrajzát tünteti fel. Ugy látszik, hogy épen eme változásosság. felelt meg leginkább a germán miiizlésnek, mert ama tömérdek, igy díszített ékszer között, melyek már egyes muzeumokban felhalmozódtak, alig találunk két egymáshoz tökéletesen hasonló példányt. Ennek a sajátságos díszítési módnak az eredetét a fafaragásban kell keresnünk. A csekély kimagasodás, a vonalok hullámzása és egymásba fonódása tökéletesen megfelel a fafaragás technikájának, és arra mutat, hogy az öntő minták fából faragott példányok után készültek. De erre más bizonyítékaink ís vannak. Találtattak jól elzárt alamann sirokban az érez tárgyakkal azonos faragott diszszel borított ismeretlen rendeltetésű fatáblák; az éjszakon általán divatos faépületek, sőt még a norvégiai fatemplomok külseje is hasonló faragott képekkel ékeskedtek. Nevezetes, hogy az ékszereinken észlelhető mód, hogy a vonalok fantastikus állatidomokba mennek át, ezen faépületeken is megvolt. A sárkánykigyók és más meghatározhatlan állatok vad összefogódzása és tusája, melyek a norvég fatemplomok kiiloldalán voltak, koránsem lehet keresztény eredetű, hanem bizonnyára még a pogány őskorból átszármazott hagyomány. Voltak, kik azt állították, hogy a pogány germánok a kígyókat istenségek gyanánt tisztelték, és ennek a tiszteletnek tulajdonítják a „ Würmer" „férgek", helyesen sárkánykigyók sokszorosan előforduló képeit is. Ez a feltevés alaptalan, semmiféle történelmi adattal nem igazolható. De maguk a kigyóképek is az ellenkezőt bizonyítják. Megjelenésök sehol sem szándékolt, hanem mindenütt esetleges, a díszítés vonalaival kevert, azokból kifolyó. De még azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy ezen esetleges állatidomok nem mindig kígyót vagy sárkányt, hanem sokszor ló és bikafejeket, sőt még emberi torzképeket is ábrázolnak. Nem egyebek tehát, mint egyszerű képzeleti játékok, melyek mindenütt támadnak, hol „a priori" nem természetes alakok, hanem puszta vonalok