Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1882

7 tévesztendő augurok és pontifexek testületei. A hat augur az istenek akaratát a madarak repüléséből fejtette meg, és ez ismeretet nemcsak a legnagyobb komolysággal fejtette ki, hanem bizonyos tudományos rendszerbe is hozta. Kezdetben, midőn az alkotmány még keleti jelleget, eredetet mutatott, s az auspiciumok kikerülhetetlenek voltak, a nemesek vállalták magokra anélkül, hogy a papok összetartó túlnyomó testületet képezhettek volna. A vallás maga is a politikához tapadt, s mint minden egyéb dolog, az állam szolgálatába szegődött; szolgái nem lévén egész életökre megválasztva, egyszersmind polgárok s tisztviselők maradtak. A fetialis szertartások által a vallás kezdette a háborút és kötötte meg a békét, szentesitett minden nyilvános tényt; az auguriumok által elömozditá a határozat okát; majd az oraculumokat, majd a sybilla-féle könyveket kérdezte meg, azonban bennök sohasem keresett annyira lelkesedést, mint inkább politikát. Miért is a gunyköltők büntetlenül csúfolták az augorokat. így pl. Ennius ezt mondja róluk : „Aut inertes, aut insani, aut quibus egestas imperat Qui sui quaestus íictas causa suscitant sententias, Qui sibi semitam non sapiunt, alteri monstrant viam". Pacuvius : „Magis audiendum, quam auscultandum censeo". Azonban, ámbár a római nép nagyon is értette, hogyan kell a vallási szertartások szűk hálójából kimenekülni, midőn iparkodott eleget tenni a törvény betűjének anélkül, hogy annak szellemét követte volna; ámbár a szigorú vallási törvények, az élet könnyelműbb felfogása és a vallásnak politikai czélokra illetéktelenül való felhasználása folytán elvesztették is tekintélyöket: mégis annyira ragaszkodott a külsőséghez, hogy az auguriumok, áldozatok és imák kötelező erejűek maradtak akkor is, midőn már komoly jelentőséggel egyáltaljában nem bírtak. Cicoro pl. ki maga is az augurok collegiumának tagja volt, csudálkozik rajta, hogy kettő közülök találkozhatik az utczán anélkül, hogy egymás szemébe ne nevetnének; más helyen mégis a legnagyobb lelkesedéssel igy szól: „A legnagyobb és legdicsőbb jog a köztársaságban az auguroké, mely a hatóságon felül áll. Nem azért mondom ezt, mert augur vagyok, hanem, mert igy áll a dolog. Van-e nagyobb jog, mint feloszlatni a comitiumokat, és a főtisztviselők által összehívott gyülekezeteket; vagy megsemmisíteni azokat? Van-e magasztosabb dolog, mint elejtve látni a vállalatot midőn az augur más napot rendel? Van-e nagyobbszerü valami, mint meghagyni a consuloknak, hogy mondjanak le a tisztségről? Van-e vallásosabb valami, mind megengedni vagy meg nem engedni a gyűlés megtartását a népnek; eltörölni valamely törvényt, ha nem annak módja szerint tárgyal tátott ? Szóval : akármit cselekesznek a hivatalnokok a városban, vagy azon kivül, nélkülök nem állhat fönn". *) ») Cic. de leg. II. 12.