Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1882

9 Nem az auspiciumok létrehozását, hanem az augurok collegiumának megalapítását és rendezését lehet csak Numa Pompiliusnak tulajdonítani vagy pedig Romulusnak. 2) Valóban, ha azon uralkodó itt is szervezöleg lépett fel, ugy lehetetlen, hogy ezen organisatio az auspicium disciplinájára vonatkozott volna, mely sokkal régibb ; hanem vonatkozott, még pedig kizárólag, az augurok kiválasztására és rendezésére, kiknek kötelessége volt, a szabályok felett őrködni, a népnek tanácsot adni, a jóslónak segédkezni, s végre azon viszonyt meghatározni, mely az uj pompiliusi papirend és a meglévő auspicium, nemkülönben ennek közbenjárói között az egyes ünnepélyes ténykedésnél való hatáskört illetőleg van. Gyakran megtörtént, hogy az augur és pontifex egy és ugyanazon ünnepélyes tén3

rkedésnél közreműködtek; de hogyan? Ezt Numa határozta meg. Annyi bizonyos, hogy az augur kezdeményező vala, és ezután járult hozzá az áldozat, ima, fogadalom és a consecratio (beavatás). Tehát valamint a politika megelőzi a vallást, ugy az auspiciumok az áldozatokat; és ismét valamint a négyzet alakjával biró kutkerités (kútkáva) körülveszi és befoglalja a kutat, ép ugy az auspiciumok keretbe foglalják mindazt, a mit az ember akar s szándékozik, a mi végrehajtandó, létesítendő s alapítandó, és innen „auspicari" annyit jelent mint: „kezdeni", „kezdeményezni". Daczára annak, hogy a római auspiciumokról sokan és sokfélekép értekeztek, mégis még máig sem sikerült az „auspicari" szó lényegébe behatolni, annak tulajdonképeni jelentményét, mibenlétét, nemkülönben a jóslás többi nemeihez való viszonyát meghatározni, egy szóval positiv megállapodásra jutni. Ezen állítás bebizonyítására elősoroljuk a kiválóbb régiségbuvárok véleményeit: Becker 3) a házasság szertartásainál ténykedő augurokat a vőlegény házánál, tehát az ünnepély végén lépteti fel. Becker — a mi valószínű is — feltételezi, hogy ezen ünnepélyt auspiciumok előzték meg. De ezen állítás ellen helyesen kel ki Rossbach

4) állítván: „hogy az auguroknak két ízben való ténykedése teljesen hagyományellenes", sőt nemcsak, hanem képtelenség is, a mennyiben az auspiciumok „a jövőre" vonatkoznak, tehát szándékot és nem befejezett dolgott jelentenek; továbbá a szereplő személyek is olyanok, kiknek cselekvése a jövőre irányul, nem pedig, kik tervüket végre is hajtották. A mi a kötendő házasságot illeti : Ugyanis a menyasszonynak atyja leányát férjhez akarja adni és leendő férjének átadni; a férfiúnak komoly szándéka azt nőül venni és feleségének tekinteni; ez a szándék, és épen ezért akarja a maga részére az istenek tetszését megnyerni, miből önkényt következik, hogy a házasságra vonatkozó auspiciumok magát a !) Liv. I. 18. IV. a) Cic. de rep. II. 9. 1(5. 3) (iallus II. L. 20. *) D. röm. Eke. L. 295.